ÁrnyasnetÁrnyas ÓvodaRólunk → Bemutatkozik az Árnyas Óvoda

Bemutatkozik az Árnyas Óvoda

Az Árnyas Óvoda 2005-ben nyitotta meg kapuit a kisgyermekek előtt. Az első évben két csoportot indítottunk, majd a következő évektől a jelentkezők létszáma megnövekedett, ezért szükségessé vált az intézmény bővítése, így 2006-ban megnyitottuk a harmadik, majd 2008-ban a negyedik csoportunkat. Jelenleg négy vegyes életkorú csoporttal működünk. Óvodánkban nem csak Veresegyház területéről, hanem a környező településekről is fogadjuk a hozzánk érkező csöppségeket.


A gyermekeket szakmailag jól felkészült nevelőközösségünk neveli és oktatja. Barátságos, biztonságos légkörben, az egyéni problémákra odafigyelve, életkoronként differenciáltan foglalkozunk a ránk bízott gyermekekkel.

Óvodai programunk a környezeti nevelésre és a hagyományőrzésre épül. Azért hogy programunkat még hatékonyabban tudjuk megvalósítani, az óvoda szomszédságában 2007-ben létrehoztuk az “Árnyas – kertet”. Itt a gyerekek a kisállat simogatóban részt vehetnek az állatok gondozásában és nyomon követhetik azok fejlődését, a csűrben feleleveníthetik népi hagyományainkat, a csoportok részére kialakított veteményeskertben figyelemmel kísérhetik az általuk ültetett és gondozott növények fejlődését. A kalandpark különleges játékokkal várja a gyerekeket: mászófalon és függőhídon próbálhatják ki ügyességüket.

2008-ban csatlakoztunk a Pilisi Természetvédelmi Egyesület programjához és Madárovi lettünk. E program keretében még részletesebben megismerkedhetünk hazánk madárvilágával és védelmével. Az óvoda udvarán élő fák sokféle madárfajnak adnak otthont. Ezeket a fákat madárodúkkal láttuk el, melyben szívesen költenek az itt élő madarak, így szemtanúi lehetünk a fiókák növekedésének. A szülők és gyerekek által készített egyedi madáretetők télen is biztonságot nyújtanak a madaraknak, így egész évben megfigyelhetjük érdekes és különleges tulajdonságaikat, szokásaikat.

Fotóalbum
Minden gyermekközösségben visszatérő problémát jelentenek a különböző légúti megbetegedések. Ennek megelőzésére gyermekeink folyamatosan látogatják az óvoda épületében található sószobát . Ez egy olyan speciális helyiség, amelyben sótéglákra helyezett tálakban sóoldat párolog. A sószobában állandó hőmérsékletű, sajátos mikroklíma uralkodik. A só egy fertőtlenítő anyag, amely minden vírust, szinte minden gombát és baktériumot elpusztít.

A sóterápia alkalmazásával az alsó- és a felsőlégutak is megtisztíthatók a gyulladásoktól, vírusoktól és azoktól a kórokozóktól, amelyek előidézik a megbetegedéseket. Ezen kívül növeli a szervezet ellenálló képességét is.

Ha kíváncsivá tettük, sok szeretettel várjuk óvodánkba. Egy személyes bemutató alkalmával részletesen megismerhetik mindennapjainkat, a nálunk zajló óvodai életet.

Film
Árnyas Óvoda bemutató film
Hírlevél feliratkozás
e-mail cím: