Szüreti zsibongás
Pénteken már korán reggel nagy nyüzsgés támadt az óvodában. Ez nem is csoda, hiszen szüret napján rengeteg teendője támad az embernek, az ember gyerekének meg főleg!
Hol is kezdjem a dolgok sorát?
Már az előző nap többen elkészítették szüreti süteményüket, azonban voltak olyanok, akiknek ez a mozzanat még hiányzott a folyamatból. Így ők hamarjában hozzá is láttak a sütéshez. Gyúrtak, nyújtottak, töltöttek, kavartak, szórtak, ízleltek...
Nemsokára szépen sorakoztak a sütik: sajtos perec, szőlős potyogtatós, gyümölcskosár és szilvás pite. Egyik finomabb volt, mint a másik! Ennek bizonyítéka is van, de az már egy későbbi mozzanathoz tartozik.
Következő lépésként a csűr megközelítése volt a cél. Ez látszólag nem túl bonyolult feladat, de az időjárás meghuncutolt bennünket.
Az ősz első napjai végig napsütésben teltek, ám erre a reggelre eleredt az eső. Lehet, hogy a felhő kicsit irigykedett, hogy belőle nem szőlőlé csordogál, csak víz? Mit volt mit tenni, előkerültek az esőkabátok, gumicsizmák, s a gyerekek eső áztatta nóták kíséretében vonultak a tett színhelyére.
Igen otthonossá varázsolt csűrben foglaltak helyet a vendégek. A prés már tátott szájjal várta, hogy megkóstolhassa az aranyló szőlőfürtöket. Valószínűleg nagyon finomnak találta, mert első nekifutásra nem akarta megosztani velünk a szőlő zamatos levét. Huncut prés! Mi adtunk neked szőlőt, te adjál nekünk cserébe mustot!
No, megállj csak szőlőprés! Rajtunk nem fogsz ki! Nyiki - nyaka, ziki - zaka, zzz...zzzz...zzzzz, forgott a tekerő, s a faszerkezet egyre szorosabb, egyre feszültebb helyzetbe került.
"Forog a prés körbe - körbe, mustot ihatsz majd belőle" - legalábbis ezt várta mindenki. A prés azonban még mindig nem engedett.
A gyerekek minden erejüket és tudományukat latba vetették, hogy kicsalogassák a levecskét a prés szájából. Körbetáncolták, énekeltek neki, forogtak és tapsoltak... No! Noó....? Mi lesz már?
Az ovisok egyre nagyobb erővel feszültek a présnek. A szőlőszemek is kezdték elveszíteni türelmüket és gömbölyű formájukat.
Hogy a gyerekek éneke tetszett - e meg a présnek vagy az óvodások erejétől ijedt meg, azt nem tudom, de végül a huncut szerkezet makacsságából engedett. Mintha összebeszélt volna a felhővel, az elzárta csapját, a prés megnyitotta sajátját, s lassacskán csordogálni kezdett az édes nedű a tálkába. Igen, sikerült! Íme a mézédes, illatozó, aranyló must. Köszönet érte! Erre koccintani kell!
A szőlő finom leve mellé a házi sütemények íze is társul szegődött, melynek következtében igazán kellemes ízvarázs kerekedett az óvodások szájában is. Ha ezt bárki el szerette volna tőlük kérni, valószínű az ő szájukból is nehezen lehetett volna kiénekelni, mint a holló csőréből a sajtot, vagy a prés szájából a szőlő levét.
Nem is kellett a finomságokat senki szájából kiénekelni, mert jutott mindenkinek bőven. Énekelni, táncolni azonban nyugodtan lehetett, hiszen az a szüreti mulatságnak fontos része. A gyerekekkel együtt örült a felhő és örült a szőlőprés is, s megígérték, hogy legközelebb napsütéssel, mosolyogva és vidáman érkeznek az óvodások szüretére, éppúgy, ahogy a gyerekek tették!
