"Lángolj, kisze, vidd a telet!"
"Ahogyan a kisze ég,
úgy tűnjön el minden jég!
Csorduljon a jégcsap könnye,
éltet adjon minden csöppje!"
Amikor a kisze lángol,
fusson a fagy hét határról!
Dőljön le az összes hófal,
tavasz jöjjön minden jóval:
gólyahírrel, napsugárral,
szárnyaljon a víg madárdal,
csattogjon a gólyakelep…
szaladj már tél, ott a helyed,
ahol hívnak, ahol várnak,
szíves szóval invitálnak.
Hadd fogadjuk a víg tavaszt,
mely orcánkra mosolyt fakaszt,
derűt ígér, víg kacagást –
felednénk már a havazást.
Csobbanjon a csermely fodra,
rügy pattanjon sombokorra!
Lila sáfrány, csillagvirág
hirdesse, hogy szép a világ.
Lángolj, kisze, vidd a telet,
bimbózz, tavasz, itt a helyed!
Kisze, kisze, szalmabáb,
égj el minél hamarább,
füsttel írd a kéklő égre:
Jöjj el, tavasz, jöjj már végre!
/Mentovics Éva/
Elűztük a telet, a hideget, nehogy visszajöjjön. Mi azonban nem az égetést választottuk, mert sajnos csapadék már igen rég áztatta a földet, ezért tűzgyújtási tilalom lépett érvénybe.
De az Árnyas óvodásokat semmi sem tántoríthatja vissza, mindenre találnak megoldást.
A tél elűzésének hagyományában ugyanis az is szerepel, hogy a bábút vagy elégették, vagy bedobták a folyóba. Tüzet ugye nem gyújthattunk, s az is igaz, hogy folyónk sincs, de patakmeder viszont húzódik az Árnyas Kertben.
Így a kiszebáb ott várakozott, hogy vajon mi is fog vele történni...
A száraz patakmederben ma víz csordogált. S ennek eredete nem felhőkből érkezett eső formájában, hanem vödörből kiloccsanó víz áztatta a területet. Ebből azonban a legtöbbet a kiszebáb kapta, tűz helyett vizet, melynek a bábú nem is tudott ellenállni. Azonnal a földre vetette magát, s tűrte, hogy az óvó nénik még egy- egy vödör vizet rázúdítsanak.
El is ázott rendesen, a víz pedig csak vitte, vitte messzire a hideget.
Volt is nagy zene - bona, ujjongás.
A sikeres télkergetés végeztével a gyerekek vidáman indultak vissza, de egyen - ketten még visszanéztek, mit csinál vajon ilyen vizesen a kiszebáb. A legkisebbeknek ez még teljesen új élmény volt, talán nem is értették meg igazán, miért is kapott szegény baba ennyi vizet a nyakába, de így Húsvét előtt ez a ki locsolkodás talán eléggé ideillő megoldása volt a tél elűzésének.
A bábú pedig csak feküdt, ázottan, kémlelve a kék eget, és magában láthatatlanul ő is mosolygott, hogy részese lehetett a tavasz eljövetelének.
