Mihály - napi vásáron
Az Árnyas udvarán csend van és nyugalom. Az ég kék, a nap süt, az óvodában és a bölcsődében a gyerekek alszanak. Azonban ez a csend nem álmot hozó, pihenést sejtető csend. Egy kis apró feszültség, némi izgalom porozza be a tájat. Talán hívhatnánk úgy is, hogy vihar előtti csend. Amikor észrevehetetlenül megáll az idő egy röpke minutumra, minden megpihen, hogy a szükséges pillanatban megsokszorozva, vad erővel szórja szét eddig felhalmozódott minden energiáját.
E napra sok, apró energia érkezett ide mindenfelől. Itt jöttek össze, hogy találkozásukból majd valami új születhessen.
Most csend van. Nemrég még az óvó nénik nyüzsögtek, sürgölődtek, forgolódtak, s izgatottan kérdezgették: ez így jó lesz? Aztán szép lassan minden a helyére került és az utolsó parázs is kialudni látszott.
Nyílt a kertkapu. "Be szabad jönni? Lehet már itt vásárolni?" Órámra néztem. Még bőven volt idő négy óráig. Egy kicsit még várni kell. Az épületből már neszek, hangfoszlányok hallatszottak ki.
Aztán megint nyílt a kapu, és ismét, meg megint, és újra. És sok kíváncsi szempár már a szépen felcicomázott asztalok körül nézte a választékot.
A szemek villanásaiban a portékák teljes díszükben pompáztak, látszólag nyugodtak voltak, de lényük legmélyén vad zakatolás zajlott. "Vajon hová, jó helyre kerülök? Ki lesz az új gazdám?" Izgalmukat azonban nem mutatták, csak a gyerekek, az óvó - és gondozó nénik keze nyomát dédelgették szeretettel, s tárták nézelődőik felé.
Belső nyugtalanságukból senki nem érzett semmit. Titkos vonzódások talán kezdtek már kialakulni portékák és szemlélőik között, mikor elérkezett a négy óra, s vele együtt a gyerekek. Kis műsoruk volt a jel: kezdődjék a vásár!
Az eddigi látszólagos nyugalom szerencsére nem vihar előjelei voltak, hanem egy vidámságtól hangos vásári forgatagé.
Vásár volt készülőben. Mihály - napi vásár. Immár a negyedik. Végre kezdetét vehette, s felszabadulhatott minden visszafojtott energia. Napokkal, sőt hetekkel ezelőtt sok szorgos kéz kezdett munkálkodni rajta, hogy ez létre jöhessen.
Az öt feldíszített asztal körül megkezdődött a zsongás. "Melyik tetszik? Melyiket szeretnéd?" És a sok portéka boldogan díszelgett új gazdáik kezeiben. A legnagyobb öröm akkor volt érezhető, amikor egy mű és alkotója lelt újból egymásra. Lovacskák, párnák, ékszerek, játékok, és megszámlálni nehéz hányféle áru lelte meg boldog tulajdonosát.
Nagy sikere volt az anyukák és nagymamák által sütött házi süteményeknek, a lángosnak és természetesen a szomj oltóknak is.
Az óvoda másik udvarán a már ismerős kosár körhinta, a diótörő ágyú és a célba dobó várta a vendégeket. Ők régi ismerősei az ilyen vásároknak. Jól tudják, hogyan csalhatnak mosolyt az arcokra.
Most ismét csend van. Vihar utáni csend? Nem. Vásár utáni csend. Álmot hozó, pihenést sejtető csend. Pihenésé, mely új energiákkal tölti fel mindazokat, akik részt vettek, hogy ez a vidám vásár ismét létrejöhessen.
Köszönet Mindenkinek érte!
