Márton napja libasorban
Az elmúlt két hétben, aki az Árnyas Óvoda környékén járt, úgy érzékelhette, hogy a megszokott gyermekhangok helyett hangos libagágogástól zengett az épület. Lehet, hogy Márton bújt el itt püspökké avatása elől?
Igen, én magam is többször találkoztam vele a csoportszobákban, azonban hogy e legenda valóra válhasson, libákkal kellett benépesíteni az óvodát. Szép sorjában, amolyan libasorban érkeztek mindenfelől a fehér tollú gágogók.
Jöttek mesékből, versekből, énekekből, mondókákból, rajzokból és hívta őket a gazdasszony is fennhangon:
"Gyertek haza ludaim!" S bár féltek a farkastól, ( persze nem véletlenül, mert néhányat el is kapott, olyankor szálltak is a madártollak mindenfelé ), de azért a nagyobb részük épségben megérkezett.
Szükség is volt rájuk bőven, hogy a katonák elől elbujdosó, jó cselekedetiről híres Mártonnak menedéket nyújthassanak. Azonban hiába volt minden igyekezet, mert a gá..gá..gágogás messzire hallatszott, így Márton püspökké lett.
Azóta e napnak környékén okkal gágognak a libák, azonban nemcsak Márton ünnepe az oka e hangzavarnak. Erről Csokonai tréfás versében a "nyársra ítélt Márton-napi lúd" búcsúzó dalával emlékezik meg.
"Már liba koromba hallottam e napnak
Hírét, hogy innepe volna Mártony papnak.
Rég tudom, hogy ilykor a torkos babona
Eleitől fogva nyársra ludat vona,
Mert apám, anyám is mikor megölettek,
E nyalánk szokásnak áldozati lettek."
Szóval joggal gágognak a libák, hiszen november 11. - én, Márton ünnepén valószínűleg sokkal több liba kerül az asztalokra, mint egyébként. Mert ugye mindenki előtt ismert az a mondás, hogy Márton - napján "aki libát nem eszik, egész évben éhezik”. Márpedig ezt senki sem szeretné! Ezen okból kifolyólag az óvodások is falatoztak a ropogósra sült libacombból, no, meg azért is, hogy a nép hagyományait követve a csontot megvizsgálva megjósolják, hogy milyen tél várható az idén.
A libához lepény is jutott, mindenki tört egy darabot és megosztotta barátjával, jelképezvén Szent Márton jó cselekedeteit.
A csontok egyébként szép fehérnek mutatták magukat, s mivel e napon az időjárás igen langyos szelekkel, Márton pedig barna lóval érkezett, joggal várhatjuk a hideg, havas karácsonyt. Már évek óta ebben bizakodunk, hátha az idén összejön!
Mindenesetre nekünk roppant kellemes volt az esti lámpás felvonuláson, hogy nem kellett dideregnünk.
Délutánra a libák is megnyugodtak, a főszerepet átvették tőlük a lámpások. Örömünkre rengeteg ügyes, kreatív, alkotó kedvű család töklámpása nevezett be a tökfaragó versenyre, melyek fényében kezdetét vehette a Márton - napi lámpás felvonulás.
A gyerekek, a gondozó - és dajka nénik saját készítésű lámpásaikkal kezükben énekelve körbejárták az ovi épületét. E hagyomány eredetileg német nyelvterületekről származik (Martinsumzug), mely Szent Márton emlékét hivatott őrizni, és a jó cselekedeteket jelképező fényt kívánja eljuttatni mindenkihez.
Közben a sötétben az elbújt kis manók lopva figyelték az eseményeket. Nagyokat pislantottak a rájuk vetülő lámpások fényében, mert ez a fénynyaláb jelentette számukra azt az örömet, hogy megtalálta őket új kisgazdájuk. Ez a manókeresés az este egyik legkedvesebb mozzanata. A sötétség leple alatt egy kicsit mindenki gyermekké válik, mely a parányi fények tükrében egy pillanatra felvillan, s emlékét az aprócska manók őrzik tovább.
Az est folyamán a töklámpások is kitettek magukért, huncutul, ám segítőkészen vigyorogtak a manókeresők megsegítésére. Alkotóik megérdemelten vehették át jutalmukat, melyhez ezúton is sok szeretettel gratulálunk!
A kellemes időben libazsíros hagymás kenyér és lepényfalatok kíséretében még sokáig élvezhettük az ünnep hangulatát, s gyarapíthattuk az együtt töltött szép emlékek sorát.
Felhőtlenül ragyogtak az égi és földi lámpások, fényük ezúttal nem testünk, hanem lelkünk melegítésére volt hívatott.
