Érzéki CS-al-ODÁ-so-K
Kedves Szülők!
Ezúttal bocsánat kéréssel kell, hogy kezdjem mondandómat. Ennek oka, hogy úgy érzem, az elmúlt két hétben nem mindig sikerült a gyerekeket a legelőnyösebb nézőpontból fotóznom. Ha az érzékeim nem csalnak, úgy látom, hogy nem mindig a legszebb arcukat mutatják a fényképeken. Nem tudom, mi lehet az oka, talán a fényképezőgép romlott el? Mindjárt utána járok...
Nézegettem a gépet elölről, hátulról, rázogattam, ütögettem, de hibát nem fedeztem fel benne...( eddig )
Aztán visszagondoltam az eseményekre és hirtelen felötlött bennem, hogy lehet, hogy a fent említett problémának nem is a fényképező masina az oka, hanem az óvó nénik.
Igazán nem szeretném bemószerolni őket, de hát ők voltak, akik ecetet dugtak az ovisok orra alá, hogy vágjanak savanyú képet, ők adtak édes ízt a szájakba, melyek eme hatásra a fülekig kanyarodtak, ők mondták, hogy fogják meg egymás orrát, és tőlük hallottam, hogy vágjanak mindenféle arcot, hol álmélkodót, hol unottat vagy épp durcásat.
Most nem azért mondom, mintha ezek miatt a gyerekek szomorkodtak volna, legfeljebb csak akkor, ha az óvó nénik azt mondták. Egyébként azt is mondták, hogy mérgelődjenek, és ...
Szépen vagyunk, miket akarnak az óvó nénik a gyerekektől! Ők meg jókat kacagtak ezen. Mi történt az óvó nénikkel? Beléjük bújt a kisördög vagy épp gyermeki énjük csusszant elő huncutkodásra készen? Ez nagyon valószínű, mert az Árnyas óvó nénik mindig készek egy kis vidámkodásra.
Különben is, ők csak azt tették, ami a feladatuk. Ez esetben az emberi test felfedezése, az érzékelő szervek megvizsgálása, az érzelmek kifejezésének tanulmányozása lett rájuk bízva. És ehhez a témához aztán igazán hozzá tartoznak a furcsább, szokatlanabb mozdulatok, arcjátékok, grimaszok!
....és különben is, azt is mondták, hogy "legyetek boldogok, vidámak". És a gyerekek azok voltak, de nemcsak azért, mert azt mondták nekik!
Megtehettem volna, hogy nem teszem közzé ezeket a fotókat, de hát akkor ki hinné el, hogy szélesre húzott száj nélkül nevetni nem lehet vagy azt, hogy fa arcot vágva az ecet illata orrfacsaró, és hogy a talpak megfestése csiklandós? És milyen lenne az, ha valaki rezzenéstelen arccal mondaná azt, hogy szeretlek vagy épp az ellenkezőjét? És a süti, amit együtt készítettek? Bizonygathatnám, hogy finom, ha közben semmi jele nincs annak. Pinokkiónál természetesen más a helyzet. Ő "fából van, nem is tud érezni", de a gyerekek hús - vér emberek. ( Mellékesen megjegyzem, Pinokkió is emberré akart válni....)
Egy szó mint száz, be kell lássuk, hogy testünkhöz, érzékelésünkhöz, érzelmeinkhez, emberi mivoltunkhoz hozzá tartoznak eme mozdulatok, arckifejezések. Csak lehet, hogy most kicsit töményebben, egy csokorba fűzve érkeztek. Ha valakit mégis zavarna a nem megfelelő beállítás a fotókon, kérem jelezze és orvosolom a problémát ( például szomorú arcra mosolyt rajzolok filctollal a monitoromra ...)
De hogy ne csak mindig vidámkodjunk, a fontos dolgok nyomatékosítása végett ellátogatott az óvodába a védő néni. Nem kell megijedni, célja nem a mosoly lehervasztása volt, hanem hogy felhívja a figyelmet a kéz - és fogmosás fontosságára, alaposságára. Játék babákon korábban már gyakorolták a gyerekek a tisztálkodás mozzanatait, de most mindez teljes tudományossággal történt. Legyetek szívesek megfigyelni, változott - e csemetétek kézmosása, mert ha nem, hát javaslatot teszek az elmúlt két hétnek a megismétlésére! ( Bevallom, imádtam ezeket a fotókat készíteni, szívesen repetáznék belőle. A gyermeki huncutkodás nemcsak az óvó nénikből tör néha elő, hanem belőlem is, ugyanis gyereknek lenni jó, nagyon jó, felnőttként is! )
Ez az elmúlt két hét nem érzéki csalódás volt, hanem teljes valóság, s bizton állítható, hogy érzékszerveink segítségével csodákra vagyunk képesek.
Végezetül kívánom, hogy e hideg téli napokon a kacagás és az ezzel járó izommozgások melegítsék fel mindenki testét!
...Ez a mondat lehet, hogy most úgy hangzott, mint a mesében: "úgy szeretlek édesapám, mint az emberek a sót...". Első hallásra furcsának tűnik, de ha belegondolunk..., sótlanul élni...?
