Anyák napja a Méhecskéknél
"Anyák napján, édesanyám:
ölelésed az én tanyám.
Az én tanyám: menedékem,
hozzád vezet boldog léptem.
Örömkönnyek a szemedben...
én ezért most, mondd, mit tettem?"
A kis Méhecskés tündér gyerekek nem tettek mást, csak gyönyörűen csilingelő hangocskájukkal szebbnél szebb verseket szavaltak el édesanyjuknak, nagymamáiknak az Anyák napi ünnepségen.
S ami igaz, az igaz: szem nem maradt szárazon, mert minden szó a szívekből jött s a szívekig hatolt.
A sorok között annyi szeretet sugárzódott át, hogy betöltötte az egész termet.
"Forró dobogását hallod - e szívemnek?
Minden dobbanása azt mondja, szeretlek.
Szeretlek szívemnek tiszta szent lángjával,
igaz szeretettel, gyermeki hálával."
A legszebb, legszívhezszólóbb talán az volt, amikor az átnyújtott verscsokor után minden gyermek édesanyja ölébe ült, puszit nyomott a legkedvesebb arcra, s közösen elénekelték Halász Judit Mit tehetnék érted? című gyönyörű dalát.
Ilyenkor az elérzékenyülésnek, a könnycseppnek természetesen helye van.
A hétköznapokon erre ritkán van idő, s az édesanyák egyébként is igen erős emberek. Nem fizikailag, hanem lelkileg. Ők azok, akik a nap 24 órájában mindig készen állnak, hogy legféltettebb kincsüket óvják, vigyázzák. Minden tettük és gondolatuk gyermekeik körül forog, s bár ők is elfáradnak, de a gyermekeik iránt érzett szeretet újra és újra olyan energiával tölti fel őket, mely mindennél erősebb.
"Velem voltál örömömben,
velem voltál bajban,
velem voltál, ha sírtam,
velem, ha kacagtam."
S ő az az ember, aki mindig velünk lesz, fogja a kezünket, még akkor is, amikor a gyermek felnőtté és anyává válik.
Anyának lenni nem könnyű, de a legcsodálatosabb dolog a világon.
Az édesanyák akkor örülnek a legjobban, ha gyermekük boldog, de a gyermekek is azt szeretik, ha anya arcán mosoly ragyog.
"Könnyeidet nem hagyom:
gyorsan széllé változom!
Langyos szélből, arany ágból:
törülköző napsugárból.
Felszárítom könnyeidet,
arcodon csak mosoly lehet!"
A legördülő aprócska kis gyöngyszemeken a gyermeki tekintetek tündököltek. A karok ölelésébe s a meghatódottság fátylába burkolózva szólt közösen az ének. Aztán a szorítás lassan elengedett, s a szeretet energiái feloldódva, lágyan lengtek tovább a térben.
