Kedvenc rágcsálóink

A tengerimalac

Kis házából félve kukucskál ki a két tengerimalac. Félénkek, de kíváncsiak. A barna - fehér színű néha hozzám szalad, körbe futkos, megszaglász, majd újból a védelmet nyújtó kuckójában köt ki. Békében élnek ők a japán kakas és a papagájok társaságában

A tengerimalacnak – nevével ellentétben – rendszertanilag semmi köze a disznókhoz; testfelépítésük sokkal inkább a nyulakéhoz hasonló. Az állat angol elnevezése korábban Spanish coney, azaz "spanyol nyúl" volt.
A furcsa elnevezés eredete nem teljesen tisztázott. A „tengeri-” utalhat az állat tengeren túli származására, és arra is, hogy amikor a spanyolok felfedezték, tengeri hajósok juttatták el Európába a 16. században, hogy a gazdagok díszállatként tarthassák.
A malac név eredete sem teljesen tisztázott. Egyes feltételezések szerint nevét a kismalacokéhoz hasonlító visító, olykor röfögő hangjának köszönheti, mások szerint annak, hogy a már több ezer évvel ezelőtt háziasított fajtáját Dél-Amerikában ugyanúgy a húsáért tartották, akárcsak a disznókat. A középkorban a hajókon is előszeretettel fogyasztották. A harmadik feltételezés szerint pedig akárcsak a disznók, ők is a földet túrva keresik táplálékukat. Ezen kívül magyarázták már azzal is, hogy testalkata (rövid, lelógó fül, a testéhez képest nagy fej, farok hiánya) kissé a malacéhoz hasonlít.


A többi rágcsálóval ellentétben növényi táplálékkal, főleg fűfélékkel, szénával, gyümölcsökkel, zöldségekkel táplálkozik. A magvak fogyasztása természetes élőhelyükön nem jellemző.
A tengerimalac hallása rendkívül kifinomult, és az ember által hallható hangoknál jóval szélesebb tartományra (50–50 000 Hz) terjed ki: fajtársaik egymással az ultrahang tartományban kommunikálnak. Összesen 11-féle hangot tudnak kibocsátani, amelyekkel különböző érzések (éhség, fájdalom, félelem, elégedettség, izgalom stb.) kifejezésére képesek.
Könnyen megszelídíthető, barátságos, ám rendkívül félénk állatok. Szorult helyzetben félelmükben gyakran harapnak. Ajánlatos társaságban (legalább párban) tartani őket, az egyedül tartott példányok ugyanis nagyon sok emberi törődést és időt igényelnek. A kisebb testű rágcsálókkal ellentétben nem tudnak játszani a szakkereskedelemben kapható kisállat-játékokkal (mókuskerék, labda stb.), viszont szeretnek játszani fajtársaikkal és az emberrel. Kellő türelemmel meg lehet őket tanítani bizonyos szavak, mondatok megértésére, vagy hogy hívásra az emberhez szaladjanak.

Küllemi szempontok alapján a tengerimalacok tenyésztése a 20. század második felében a brit szigeteken kezdődött. Itt számos fajtát alakítottak ki és fejlesztettek tovább igen gazdag szőr- és színváltozat kombinációit adva.

Csincsilla

Két csincsilla kapott otthont a tengerimalacok társaságában. Ezek a pufók, szürke mókushoz hasonlító barátságos kis rágcsálók Amerika felfedezésével, az Andok-hegységből indulva kezdték meg hódító körútjukat csakúgy, mint kollégájuk, a tengerimalac.
Nevüket a chincha indiánokról kapták, akik vadásztak rájuk, húsukat megették, bundájukat pedig ruhaként, takaróként használták. Észak-Chilén kívül ma már ritkán lehet velük találkozni az Andokban. A csincsillákat kíméletlenül vadászták, mára veszélyeztetett fajjá vált. Védelmük érdekében hozott törvényeknek köszönhetően 1970 óta lassan újra nő a számuk.
Az állat fej-törzs-hossza 25-26 centiméter, farokhossza 17-18 centiméter és testtömege 420-600 gramm.

Bundája sűrű, puha és jól védi a hidegtől. Szőre szürke színű, selymes tapintású, puha. Minden szőrtüszőből legalább 40 szőrszál nő ki. Testének felső része gyöngyszínű szürkésfehér vagy ezüstszürke, melyen enyhén erezetes minta található. A hasoldal világosabb. Nagy fején széles pofa és nagy fekete szemek vannak. A hosszú, serteszerű bajusz lehet fekete vagy fehér. A nőstény bajsza sokkal hosszabb, mint a hímé.
Füle lekerekített hegyű és elálló, kiváló hallást biztosít az állatnak.
A hátsó végtagok hosszúak és izmosak. Az ujjak végén puha párnácskák találhatók, ezek védik a lábat a sziklák között.


Farka hosszú és bozontos, melyen a szőrszálak hosszabbak és durvábbak, mint a bunda többi részén levők; színük fekete vagy barna.
A csincsillák a legtisztább, legbarátságosabb kisállatok közé tartoznak, és naponta fürdenek! Persze nem vízben, hanem egy speciális kvarcmentes homokban, így lesz jó a közérzetük, gyönyörű tiszta és fényes a bundájuk.
Táplálékuk fűfélék és lágyszárú növények, magokkal, gyümölcsökkel táplálkoznak. Nagyon fontos nekik a szárított, pormentes réti széna, bár a lucernát sokkal jobban szeretik, s mindamellett sokkal egészségesebb.
Az, hogy megeszik-e a zöldségeket, teljesen csincsillafüggő. Elvileg szeretik a répát, szőlőt, dinnyét, de nagyon óvatosan füvet, salátát, káposztát vagy más zöldeket is adhatunk nekik.
A csincsilla társas lény, és egy életre választ párt magának. A nőstény akár háromszor is képes elleni egy évben. A vemhesség körülbelül 110 napig tart, ennek végén a nőstény 1-4 utódot hoz a világra.
Az állat 10 - 15 évig is elélhet, de vannak 20 éves matuzsálemek is.
Kedvelt háziállat.