Baromfiudvar

"Pál, Kata, Péter jó reggelt,
Már odakünn a Nap felkelt,
Szól a kakasunk az a nagy tarajú,
Gyere ki a rétre kukurikú..."
Az Árnyas Kert "állati" lakóinak már korán reggel riadót fúj a baromfiudvar érces hangú kakasa. Lustálkodni nem lehet, hiszen nemsokára megérkeznek a gyerekek.

A tyúk őshazája Ázsia szárazföldje és szigetvilága. A honfoglaló magyarok valószínűleg innen hozták magukkal a magyar parlagi tyúk ősi változatát. A fajták az idők folyamán kisebb-nagyobb mértékben idegen fajtákkal kereszteződtek. Az össze-visszakeresztezések eredménye lett a fajtajelleg nélküli parlagi tyúk. Hazánk tyúkállományának zömét még a közelmúltban is ezek képezték.
A magyar tyúk a Magyarország különböző vidékein őshonos parlagi tyúkok tenyésztett változata, egyike törvényileg védett baromfifajtáinknak. E fajta edzett, élelmes, fáradhatatlan élelemkereső, igénytelen baromfi. Húsa kiváló minőségű. Az 1930-as években Gödöllőn kezdett nemesítő munka eredményeként tojástermelése elérte az évi 140–150 darabot, mely alapján kitűnő kettőshasznú fajtaként tartották számon évtizedekig.
A nemesítés során több színváltozatot alakítottak ki. Legelterjedtebb a fehér, kendermagos, a sárga és a fogolyszínű változat volt, melyek – sajnos a fogolyszínű kivételével – a mai napig fennmaradtak, s mint önálló fajták találhatók.
A nemesített magyar tyúkok bőr-, csőr-, és lábszíne sárga, arcuk és füllebenyük piros, tarajuk nagy és szabályosan csipkézett.
.

Magyar tenyésztők munkájának eredménye a kopasznyakú erdélyi tyúk. Szeremlei Lajos (mások szerint Szeremley) erzsébetvárosi tanfelügyelő az 1840-es évektől, évtizedeken keresztül sokat fáradozott a fajta konszolidálásán, gazdasági értékének javításán. Leggyakrabban fekete, fehér és kendermagos változatban fordul elő

A tyúkfélék tartózkodási helyül a ritkán fásított, gyepes tisztásokkal váltakozó, széltől védett, erdős vidékeket kedvelik legjobban. Táplálékukat kaparászás útján a föld felszíne alatt meghúzódó rovarokból, földre hullott magvakból, továbbá a zsenge zöld növényi részekből szerzik meg.
A tyúk társaságban élő madár, egy kakas körül több tyúk csoportosul.
A tyúk tavasszal fészkében 15-20 tojást rak le, s 21 nap kotlás után kelti ki csibéit, s 6-10 hetes korukig vezetve neveli őket.
A tyúk tollazatát évente váltja, rendszerint nyár végén, ősz elején.


A házikacsa a récefélék családjába tartozó baromfi, a tőkés réce ("vadkacsa") háziasított változata. Háziasításuk megközelítőleg 5000 évvel ezelőtt történt.
A 20. század elején a magyar parlagi kacsát már ősi magyar fajtaként említik, de származásáról biztos adataink ma sincsenek. A vízközeli falusi, tanyasi gazdaságok egyik legfontosabb baromfiféléje volt. Míg a gazdaasszony a libát eladásra nevelte, addig a kacsahús a család ellátására szolgált. A tájegységeknek kialakultak a saját típusaik. A leggyakoribb a fehér szín volt. A "színes", vagyis a tarka, vadas színű kacsa kisebb rangúnak számított, pedig ez a fajtaváltozat őrizte meg leginkább a magyar kacsa ősi formáját. Jelenleg a gödöllői Kisállattenyésztési Kutatóintézetben mindkét változatát tenyésztik.
Húsa, mája, zsírja, tepertője finom falat, de tojását – amelynek szárazanyag- és zsírtartalma lényegesen nagyobb a tyúktojásénál – csak alaposan megfőzve fogyasszuk, mert paratífusszal fertőzött lehet. Fosztott tollával párnát töltenek.
Költés ideje átlagosan 28 nap. A kacsa hímjét gácsérnak hívjuk.