Városünnep 2016
Az elmúlt hétvégén ünnepelte Veresegyház várossá avatásának 17. évfordulóját. Ez alkalommal is számos program várta az érdeklődőket, ahol természetesen az Árnyas Alapítvány is képviseltette magát.
Minden évben a három napos esemény egyik kiemelkedő fénypontja a Gasztronómiai Fesztivál.
Ilyenkor füstgomolyaggal és orrcsiklandozó illatokkal telik meg a Főtér. Az idén is sok csapat nevezett be ételremekeivel, hogy megküzdjenek a dobogós helyekért. S hogy kié lett a legjobb "Veresi Fatányér" ? No, pár óra múlva, sok - sok kavarás és kóstolás után ez is kiderült.
Az Árnyas Boszik VERESI SISTERGŐS fantázia névre hallgató étekkel, Édes Árnyas Adrink pedig saját készítésű, házi túrós, meggyes és káposztás rétessel nevezett be a versenyre.
Az alkotók és kuktáik izgatottan várták az eredményhirdetést, ám addig el kellett készülnie a bográcsosnak, a rétest azonban szorgosan teszteltük. Igazán nagy sikert aratott mindenkinél. Ám hogy a zsűrinek mi a véleménye, arra még várni kellett.
Azt még nem árultam el, hogy az Árnyas Boszik bográcsában mi készült. Hagymás pörköltalapon füstölt csülökkel, szalonnával és kolbásszal bélelt hordós káposzta. Hát lehet, hogy ez így nem valami szakszerű leírása az ételnek, mindenesetre illata messzire szállt, íze pedig remekre szabott volt.
Míg sisteregtek a bográcsban a hozzávalók, addig a Veresegyházi Fúvószenekar mellett Ausztriából, Csehországból és a Vajdaságból érkezett zenészek szórakoztatták a közönséget. Hét határra zengett a Főtér, az illatok és a dallamok vad keringőzésbe kezdtek.
A tér túlsó folytatásában Paprika Jancsi céllövöldéje és kézműves sátrak várták a gyerekeket.
A sátrak egyikében az Árnyas óvó nénik szorgoskodtak. Fonalakból pókot, karkötőt, övet fontak az arra járó kíváncsiskodókkal.
Közeledett a dél, a zsűrizés időpontja. Az Árnyas Boszik jó kedéllyel, ám izgatottan készülődtek a megmérettetésre. Igazán gusztán nézett ki alkotásuk. A tálalásnál a csülkös, kolbászos káposzta tejföl borítást és sült szalonna díszítést kapott.
Az étek útjára indult. Egy tányérnyi a zsűri felé, a nagyobbik része végre bekerülhetett a felizgatott gyomrokba.
Kb. két óra körül vette kezdetét a díjkosztó. Minden résztevevőnek emléklap és dísztányér lett jutalma, és... és... a mi Édes Árnyas Adrink réteseivel dicsőséges 2. helyezést ért el a sütemények rangsorában. Ezúton is szeretettel gratulálunk! Nem hiába volt akkora sikere a réteseknek a tesztelők körében!
Délutánba hajlott már az idő, a bográcsok lassan kiürültek, az ételek elfogytak, a jóllakottság lett úrrá a téren. Kellemes, vidám emlékekkel s ízekkel térhettek haza a Városünnep résztvevői.