ÁrnyasnetÁrnyas TanuszodaAktualitások → Évzáró és Ballagás a Méhecske csoportban

Évzáró és Ballagás a Méhecske csoportban

Egyszer volt hol nem volt…Az Árnyas Óvodában a Méhecske csoport évzáró ünnepséget rendezett, ugyanis véget ért a 2017/2018. –as tanév. Elbúcsúztattuk az elmúlt évet, valamint azokat az óvodásokat, akiket szeptembertől már az iskolapad vár.


Az évzáró ünnepséget a gyerekek egy mesejátékkal kezdték:

Egyszer volt hol nem volt, az Óperenciás tengeren is túl, volt egyszer egy öreg király. Ennek a királynak volt három gyönyörű lánya. A lányok egy napfényes őszi napon lent játszottak a palota kertjében. Édesapjuk a vásárba indult, így megkérdezte lányait, mit szeretnének, mit hozzon nekik? A két idősebb leány aranyruhát és ezüstruhát kért, míg a legkisebb szíve vágya szóló szőlő, mosolygó alma és csengő barack volt. Ez egy igen szokatlan kérés volt, de természetesen a király megpróbálta teljesíteni lányai kívánságát, így útnak is indult.

A vásár már javában zajlott. Volt ott minden, mi szem szájnak ingere, frissen sült perec, gőzölgő kifli, zsemle, édes cukorka és marcipán. Az árusoknál természetesen arany és ezüst ruha is kapható volt, így a király már teljesítette is két idősebbik lánya kérését. Azonban szóló szőlője, csengő barackja és mosolygó almája egy portékásnak sem volt. Nagy szomorúan indul haza a király a vásárból.

Azért búsult a király, hogy éppen a legkedvesebb leányának nem teljesítheti a kívánságát. Ahogy ezen töpreng, nagyot zökken a hintaja, s úgy megragad a sárban, hogy a paripák meg sem tudtak mozdulni. Eleget rityegtetett, pattogtatott a kocsis, de a paripák úgy állottak egy helyben, mintha odacövekelték volna. Mérgelődött a király, de nagyon. Hogy is ne mérgelődött volna, mikor a paripái máskor kis híja volt, hogy lerúgják a csillagot az égből, s most ezt a könnyű hintót sem tudták megmozdítani. Nosza, emberekért küldött a faluba, s szaladt is a falu népe lovastul, ökröstül, kutyástul, macskástul annak a hírére, hogy elakadt a király hintaja. De bizony hiába csődült össze a falu, meg sem tudták mozdítani a hintót.


Egyszercsak egy malac termett mellettük, aki felajánlotta a segítségét. Azt ígérte, egy szempillantás alatt kihúzza a hintót és a lovakat a sárból, cserébe azonban a legkisebb leány kezét várja. Szeme-szája elállt a királynak a nagy álmélkodástól: hát ez aztán mi az isten csodája! De mit gondolt, mit nem, azt mondta a disznónak: “Jól van, hadd lám, mit tudsz. Itt a kezem, nem disznóláb, ha kiszabadítasz; neked adom a legkisebbik leányomat.” A disznónak sem kellett több, az orrát bedugta a kerékfentők közé, egyet lódított a keréken, s azzal hopp! Csak úgy röpült ki a kocsi a sárból, nekiiramodtak a paripák, s egy pillantásra hazaröpítették a királyt.


Amikor a király hazaérkezett, rögvest át is adta lányainak az ajándékokat. Örült a két idősebb, teljesült a vágyuk. A legkisebbnek pedig mindössze annyit tudott mondani: „Látod, látod, leányom, mért nem kívántál te is ruhát, mert szóló szőlőt, mosolygó almát s csengő barackot nem találtam az egész vásárban.” De még jó kereken ki sem mondhatta ezt, hallja, hogy jön a disznó nagy röfögéssel. Kinéz az ablakon nagy ijedten, s hát látja, hogy az csakugyan az a disznó, amelyiknek a legkisebbik leányát ígérte. S a beste állatja még taligát is hozott magával, bizonyosan abban akarja elvinni az ő legkedvesebb leányát. A disznó, mikor meglátta a királykisasszonyt, majd kiugrott a bőréből nagy örömében. Felkapta a leányt, szépen a taligára ültette, s vitte nagy röfögéssel. De még csak akkor vette elé a sírás igazán a királykisasszonyt, mikor a disznó megállott egy ól előtt, abba bevezette, ott a piszkos szalmára leültette.


Aludt, aludt a királykisasszony, s másnap délig fel sem ébredt. Déli harangszóra kinyitja a szemét, majd megvakul a szertelen ragyogástól! Disznóólban feküdt le, s most palotában ébredtett. Jött is gyorsan a szolgálólány. Segített szép ruhába öltöztetni a királylányt. Egyszercsak betoppan egy királyfi: “Királyfi voltam, de egy gonosz tündér disznónak varázsolt, s azzal átkozott meg, hogy mindaddig az maradjak, míg nem akad egy leány, aki szóló szőlőt, mosolygó almát s csengő barackot kíván. Gyere most velem a kertbe, mutatok valamit!” S lám – lám a kert tele volt szóló szőlővel, mosolygó almával és csengő barackkal.


A királylány úgy döntött a királyfival marad és feleségül megy hozzá. Üzentek is gyorsan a királynak, aki kihirdette a faluban is az örömhírt.

„Csaptak hét országra
szóló lakodalmat.
Még ma is mulatnak,
hacsak meg nem haltak.”


A mesejáték után következett a ballagás. Ebben az esztendőben öt óvodástól búcsúztunk. Őket szeptembertől már egy furcsa és varázslatos hely, az iskola várja. Milyen érdekes, ők már nem fognak ebéd után aludni. Egyedül fognak számolni, olvasni és írni tudni. Nem vehetik fel már véletlenül sem kacsalábon a cipőt. A helyükön az asztalnál már egy új kisgyerek fog ülni... Szokatlan lesz, hogy jövőre már én leszek a nagyobb. De azért megígérték, hogy gyakran meglátogatnak majd bennünket és elmesélik, milyen érzés olyan sokáig csak egy helyben ülni és figyelni.

Tarisznyát raktunk hát a nyakukba útravalóul, hogy sose felejtsék el, honnan indultak. Virágot is kaptak tőlünk, ami sosem hervad el, így az a gyermekkor, amely most véget ért, emlékezetükben mindig megmarad. Kaptak tőlünk még jó kívánságokat, ölelést és puszikat. Nem volt olyan szomorú a búcsú, hiszen nekik most kell menni, de egyszer mi is utánuk megyünk és az iskola udvarán ott folytatjuk majd, ahol abbahagytuk.


Fotóalbum


Hírlevél feliratkozás
e-mail cím: