Törpös egy Családi nap volt!

Ha nagyító alá vesszük ezt a napot és úgy vizsgáljuk meg jó alaposan, akkor elég sok mozgalmas részlet látszik kirajzolódni. Haladjunk szép sorjában, és nézzük meg ezeket a mozzanatokat...

Ez a nap is úgy kezdődött, mint a többi: felkelt. Hétrét szórta sugarait, úgyhogy szép időnek néztünk elébe. Ez fontos momentum volt, mert korábban már előfordult, hogy a legnagyobb vidámkodás közepette jól bőrig áztunk. No, ez a veszély szerencsére nem fenyegetett.

Ez a reggel azért egy kicsit mégis más volt, mint a többi. Bár a szélcsendben egy levél sem rezdült, mégis erős izgatottság lengte be a tájat. Vendégség volt készülőben.
Az óvoda udvara folyamatosan változtatta külsejét, hogy minél csinosabban fogadja az ide érkezőket. Az Árnyas Kertből egyre finomabb vendégcsalogató illatok szálltak a magasba.

Négy óra közeledtével egyre nagyobb nyüzsgés kezdett kerekedni. Érkeztek aprók s nagyobbak.

A legparányibbak azonban különös helyről kukucskáltak elő: egy óriási fatörzsből és egy gombaházból. A nagyítón át jobban szemügyre véve kiderült, hogy ezek az aprócska lények törpék, akik valami megmérettetésre készültek. Azonban úgy tűnt, hogy nincs minden rendjén náluk.

Közben egyre több részlet bontakozott ki. Például a törpék főnöke, Műszakáll csak mű szakállal rendelkezett egy félresikerült varázslat miatt, aki leányát férjhez akarta adni, s együtt járt volna vele műszakálla és főnöki címe is. A szerencsés törpe az lehetett, aki a szintet megüti, és aki rendelkezik valamivel, amivel kimagaslik a többi törpe közül. Volt aki taligájával, volt aki bozontjával, hosszú lábával vagy óriási tojásaival igyekezett Műszakállt és Ibolykát lenyűgözni.

Mind közül a legkisebb, Miniatúra rendelkezett valami olyannal, ami nem látható, de mégis a legfontosabb az életben: a szeretet, mely végül győzelemre segítette a kicsi törpét. Végül minden a helyére került, mert "minden jó, ha jó a vége"...

A történet végeztével még mindig az apróké volt a főszerep. A gyerekek felköszöntötték hatalmasra nőtt édesapjukat, s ünnepélyes fogadalmat tettek egymás iránti szeretetük és tiszteletük jeléül. Ezt egy törpe ajándékkal meg is pecsételték.

Ennek örömére az óvó nénik kórusa dalra fakadt - szebben Rikkancs trombitaszólójánál - , hogy megadják az ütemet és a lendületet a soron következő törpös családi vetélkedőn való szerepléshez.

A feladatok Törpföldről érkeztek, melyeket igen ügyesen és sikeresen oldottak meg aprók s nagyok egyaránt. Durrantották Nyami magasan lógó tojásait, utaztak Taligás járgányán, gyűjtöttek Bozontossal sötétben lámpásokat, nyelvet törtek, rímet faragtak Írással, Műszakállal szaglászták Bugyborékusz növényeit...

Amíg folyt a küzdelem, addig a többiek az illatok nyomán haladva eljuthattak az ennivalókig, melyek igazi csemegeként szolgáltak a megéhezett gyomroknak. Köszönet érte minden kedves törpkotyvasztónak!

Aztán eljött az ideje annak, hogy Törpföld Feje és a mindenki szemében nagyra nőtt Miniatúra, új nevén Törpeóriás kiossza a jól megérdemelt jutalmakat.

A legboldogabbak talán a gyerekek voltak, mert a kis ajándékok, a fagyi, a buborékfújó mindegyikük arcára mosolyt varázsolt. Szálltak a buborékok mindenfelé, mintha Bogyborékusz még mindig kotyvasztott volna valamit. Az átlátszó gömbök vidáman tükrözték vissza Ibolyka kedvelt sminkjeit, melyet a gyerekek arcára pingált a délután folyamán. Azt, hogy a gömbök voltak vidámak vagy az arcok, melyek bennük ragyogtak, döntse el ki - ki maga. A mesénk ugyanis véget ért...