Szőlő szemek...II.

"Kérem a következőt!"

A szőlőszemek egy csoportja már békés megnyugvást lelt, de többen még mindig ott zsúfolódtak a váróteremben.
"Most már végre mi jöhetünk?"
"Kérjük a következőt!"

Pozsgás arcú, élettel átitatott szőlőfürtök igyekeztek be a szobába. Első ránézésre meg lehetett állapítani, hogy nincs itt semmi baj, csak kissé túlgömbölyödtek.
"A terápia az önök számára: fogyókúra gyorsított menetben. Indulhatnak! Kövessék azokat a kék szoknyás lányokat és kalapos fiúkat!"
A dundi szőlőszemek boldogan szegődtek a vidám társaság nyomába. Tetszett nekik az énekszó és jókedv, mely útjukat kísérte. Gondolatukba messzi tájak és még messzebbi korok képei villantak be, emléknyomok hajdani rokonaik szüreti mulatságából.

Megérkeztek. Két szerkezet állt a helyiségben. "Ezek lehetnek a fogyasztó gépek!" - gondolták. "Lehet, hogy egykoron őseink is így csinálták?"
De nem volt idejük túl sokat elmélkedni ezen, mert a vidám sereg hamar betessékelte őket először az egyikbe, aztán a másikba! Egy, kettő. Tekerjük, csavarjuk! Összes erejét beletéve munkálkodott mindenki. Dolgoztak keményen, izzadtak is rendesen, csak úgy folyt róluk lé.

A szőlőszemek egyre karcsúbbak lettek, s örömük kezdett folyamatosan átszállni segítőik arcára. A verítékes munkát a szőlő boldogsága megédesítette. A szőlőszemek tudták, hogy a beléjük fektetett sok energia, gondozásuk, táplálásuk, kigömbölyödésük nem volt hiába való.
A kellemes íz, az egészség, az öröm, amit átadtak mindennél fontosabb volt. Még lefogyott, csinos küllemüknél is.
Tudták, hogy fejlődésük nem volt hiába való, a felvillanó emlékképek öröklődnek időről időre. Valami csodának lehettek részesei, az élet csodájának.