Sötét - világos rejtélyek

A sötétben az a jó, hogy sötét, a világosban pedig az, hogy világos. Mert milyen lenne, ha világosban sötét lenne és fordítva? Én nem biztos, hogy jól érezném magam, de ha mégis így szeretném, akkor szerencsére az is megoldható. No ezekkel az eszközökkel próbálkoztak az óvoda lakói, s igen vidám játékok kerekedtek belőle!

Hogyan lehet világos szobában sötétet teremteni? Természetesen behúzzuk a sötétítő függönyöket. Így olyan lett a csoportszoba, mintha színházba kerültünk volna. Sejtelmes fények, szépen sorakozó székek, bábok, paraván. Hamarosan kiderült, hogy ez nem olyan mintha, hanem tényleg színházterem. Láttam, hogy a gyerekek szép sorjában megvásárolják a belépő jegyüket és elfoglalják helyüket a színházi sorok egyik ülésén. Itt azonban nem pénzzel kellett fizetni. Furmányos kérdésekre adott jó válasz jogosította fel a gyerekeket a belépésre.

Mondok egy példát:
- Melyik tyúknak hány lába van? ( No nekem is ilyen kérdőjelek jelentek meg a fejemben! Tényleg furmányos ez a kérdés! )
- Nyolc. ( Érkezett rá kapásból a válasz. )
- A válasz jó, beléphet. ( Kérdőjeleim még nagyobbak lettek. Ezek az óvodások tudnak valami titkot, amit én nem! )
A gyerekek látták értetlenségem a fejtörő kapcsán, s kedvesen megnyugtattak: nem baj, elég ha fotózni tudsz!

A kérdés azonban nem hagyott nyugodni. ( Vajon ők ismerik személyesen az összes tyúkot? És van olyan, amelyik nem két lábon jár a földön? ) Végül sikerült megfejteni a talányt. Nincs itt titok, csak rájöttem, hogy valószínű nem hallott túl jól a fülem. Elképzelhető, hogy a sötétben másképp terjed a hang! ( ?!? )( Erre a megállapításra azért ha lehet ne alapozzunk semmilyen tudományos kísérletet !)
A kérdés egyébként így szólt: Négy tyúknak hány lába van? Így mindjárt más!


Eme apró zökkenő után a színi előadás kezdetét vette. A Kiskakas gyémánt félkrajcárja elevenedett meg árnyjátékos bábelőadásban. Ez teljes sötétben elképzelhetetlen, ezért a paraván mögött világosságot kellett gyújtani. S előjöttek az árnyak. A nézők nagyokat kacagtak a furfangos kakas és a bőbugyogós török császár történetén, aztán meg mi felnőttek ámultunk nagyokat, amikor a gyerek adták elő ezt a mesét saját tolmácsolásukban. Nagyszerű volt.

Másik színházteremből hasonlóan vidám nevetések hallatszottak ki. Itt a gyerekek maguk voltak a szereplők. Saját testük mozgatásából, árnyékuk játékából kellet rájönni a nézőközönségnek, hogy az előadók mit szeretnének kifejezni. Voltak ám vicces ötletek! Talán sose hagyták volna abba, ha a napocska nem csalogatja ki őket az udvarra. A gyerekeket árnyékuk is elkísérte, így az árnyékfogó nagy igyekezettel próbálta nyakon csípni a földön vízszintesen szaladó sötét alakokat. S megint egy furmányos kérdés: ki a gyorsabb, a gyermek vagy az árnyéka? No, ezt nem árulom el!

S mire volt jó még a sötét szoba? Például barlangban repkedni majd lógni, mint a denevérek.
Vagy elemlámpával ismét világosságot teremteni, de még érdekesebbnek és hangulatosabbnak ígérkezett a gyertya fényében vizsgálódni. A kis lángocskák izegtek - mozogtak, s milyen izgalmas volt, mikor a gyertyaláng táncát a gyerekek fújása idézte elő. Hoppá, elaludt! Nem is olyan könnyű mutatvány!
Az óvodások megnézték, hogy a sötétben elvesznek a színek, s a világosság az, ami újra előcsalogatja azokat. Az árnyékok sem színesek, de így igen jól meg lehet figyelni a dolgok körvonalait. Talán ezért sikerültek olyan jól a festett vagy ragasztott árnyékképek.


Sötétség és világosság. A sötétben az a jó, hogy sötét, a világosban pedig az, hogy világos. Csak mindkettő ismeretében tudjuk értékelni a másikat. Egyik se létezik a másik nélkül.