ÁrnyasnetÁrnyas ÓvodaAktualitások → Rinya túra

Rinya túra

Mozgalmas hetet és még serényebb hétvégét tudhatnak maguk mögött Veresegyház lakói. A Föld napjának tiszteletére az Iskolaszék és a Fabriczius Alapítvány immáron hetedik alkalommal indította útjára a Rinya túrát, melyen az Árnyas Óvoda és Bölcsőde is képviseltette magát. A feladatok komolyan és tréfásan mérettették meg a versenyzők tudását, testi edzettségét, kreativitását, miközben a figyelmüket a bolygónkra és szűkebb otthonunkra, Veresegyházra irányították..


Több, mint ötven csapat jelentkezett a versenyre, s látott hozzá az első heti kvízkérdések megoldásához.
Minden nap más feladvány érkezett, melyek megválaszolásához a számítógépet, a tudást, a leleményességet, a versenyszellemet és a jókedvet kellett segítségül hívni.

Akik jól szorgoskodtak a kvíz kérdéseknél, sok - sok ponttal zsebükben vághattak neki a szombati kalandtúrának.
A kb. 2 km hosszú távon 11 állomás helyezkedett el az Ivacsi - tó körül és környékén, a fenyvesben és a házak között. Egy térkép segítette a tájékozódást, hogy biztos célt érjen mindenki.

A csapatok egymás után indultak el tele lelkesedéssel, vidámsággal, melyet az erős szél sem tudott elfújni.
A távot kb. 2 óra alatt teljesítették a versenyzők, persze a lábak mérete befolyásoló tényezőként hatott.

A legapróbb léptek tulajdonosai óvodások voltak. Azonban fiatal koruk és kicsiny termetük ellenére olyan ügyesen és lelkesen oldották meg a feladatokat, hogy öröm volt nézni őket!
A pontszámok reménykeltően gyűltek, ahogy maguk mögött hagyták az állomásokat. Aztán már csak 3...2...1...és célba értek!

A végeredmény kihirdetéséig azonban még egy fontos esemény váratott magára.


A Rinya - túrán megfáradt embersereg próbatétele vasárnap reggel új irányt öltött.

A Föld napi programsorozatok bolygónk és lakóhelyünk megóvására, megbecsülésére hívatott felhívni az emberek figyelmét. Környezetvédelemről igazán csak tettekkel lehet beszélni, így e nap Veresegyház szebbé, tisztábbá tételéről szólt. Gyerekek, felnőttek gyűjtötték más emberek névtelen lenyomatait, éktelenkedő vagy éppen meglapuló szemeteit. Sajnos az idén is sikerült jó sok zsákot megtölteni velük.

Városunk most ismét tisztább lett, köszönet mindenkinek szorgos munkájáért. Örülünk, hogy ezeken a napokon együttes erővel tettünk környezetünkért, s a szeméttől megkönnyebbült talpalatnyi zöld lélegzetével s virágaival hálálja meg szorgos kezek segítőkész munkáját.

A verseny eredményhirdetését vasárnap a veresi nagytakarítás és a jól megérdemelt közös ebéd után izgulhattuk végig.
Két kategóriában, 10 év alatti és 10 év feletti korcsoportban értékelték a csapatokat, ám üres kézzel senki sem távozhatott.

Az Árnyas színeiben induló két csapat előkelő helyezést ért el. A gyerekek boldogan vették át ajándékaikat.


Gratulálunk, s reméljük, hogy a kellemes szórakozás mellett azért sikerült figyelmünk középpontjába állítani otthonunkat, a Földet.

Fotóalbum


Hírlevél feliratkozás
e-mail cím: