ÁrnyasnetÁrnyas ÓvodaAktualitások → Rinya - túra

Rinya - túra

Az Iskolaszék és a Fabriczius Alapítvány immáron hatodik alkalommal indította útjára a Rinya - túrát. Az idei azonban kissé eltért az előzőektől. Egyrészt a tavaszi szünet és a húsvét közelsége miatt elmaradt az internetes kvízfeladatsor, másrészről az esőzés a szabadból a Mézesvölgyi Iskolába terelte a rendezvényt. Mindezek ellenére a jó hangulat és a küzdőszellem töretlenül munkálkodott a résztvevők között, és ismét egy vidám hangulatú program részesei lehettünk.


Persze felkészülést igénylő feladatról az idén sem maradtak le az induló csapatok. Feladatuk nem más volt, mint egy buzdító, lelkesítő induló megírása, feldolgozása, melynek sikeressége 40 pontot hozhatott a konyhára. Ennek fényében indulhattak a küzdő pályára a csapatok, s vehette kezdetét a Föld napjának tiszteletére megrendezett akadályverseny.

Az Árnyas Óvoda évről - évre több csapattal indul ezen a programon. Ez nem meglepő, hiszen az óvó nénik környezetünk védelmére kiemelt hangsúlyt fektetnek a mindennapi életben is. Fontosnak tartják, hogy a gyerekeknek folyamatosan példát mutassanak és nyiladozó világuk elé tárják a természet megbecsülésének, megóvásának, szeretetének fontosságát.

Az idén az Árnyas Óvoda öt lelkes csapattal vetette bele magát a feladatok sűrűjébe. Természetesen megoldásaikat nem lehet összemérni az iskolásokéval, de lelkesedésük, ügyességük, bátorságuk, vállalkozó kedvük határtalan, kitartásuk példamutató, s elért eredményeikre méltán lehetünk büszkék.

A Rinya - túra második napja Veresegyház szépítésével, szemét mentesítésével folytatódott, mely újabb 40 ponttal gazdagította a csapatokat. Természetesen a pontok gyarapítása elsődleges szempont a versenyzők körében, de a város csinosítása, a tisztább környezet megvalósulása talán ennél is fontosabb.
Sajnos a szemét évről - évre újratermelődik és elcsúfítja a tájat, de örömmel tapasztaltuk, hogy az idén némi javulást sikerült nyugtáznunk.

13.00 órakor az eredmények kihirdetésre kerültek, s mindenki átvehette jól megérdemelt jutalmát. Úgy gondolom, hogy ez az a verseny, ahol mindenki nyertesnek tekinthető, azok is, akik nem is vettek részt rajta, hiszen a tisztább város, szebb környezet valószínűleg mindenki örömét, megelégedettségét szolgálja.
Földünk egy apró darabkája ismét szorgos kezek nyomán fellélegezhetett s egy időre megkönnyebbülhetett nem kívánt terhétől.

Fotóalbum


Hírlevél feliratkozás
e-mail cím: