"Tél szele hóval, faggyal jő..."
"...Elkel most a nagykendő". De elkel a nagy sapka, kabát, kesztyű és minden, ami arra szolgál, hogy melegítse jégbe dermedt testünket. A tél a zord hideget meghozta, de az igazi gyermekörvendeztető hóból még csak csekély mennyiség jutott.
Azonban hiába a kevés hó, az Árnyas óvodásai ezt a problémát is könnyűszerrel áthidalták.
A képzelet szárnyára pattanva elutaztak a sarkvidékekre, hogy hóhiányban véletlenül se szenvedjenek. Ott igazán sok élményben volt részük, de azért azt nem gondoltam, hogy titokban zsebükbe raknak egy darabkát az ottani éghajlati jellemzőkből, és haza is hozzák!
Abban nem vagyok biztos, hogy az itthon uralkodó hideg onnan származik, vagyis onnan, csak nem az ovisok zsebéből, hiszen a mínuszok már a sarki utazásuk előtt megérkeztek hozzánk. A hófúvással azonban más a helyzet. Az csak itt, az Árnyas Óvodában volt észlelhető.
Nagy erőkkel fújt a szél, a hópelyhek csak úgy görögtek az asztalokon, azt hittem, mire megállnak, annyi hóruhát szednek magukra, hogy kész hóemberként sorakoznak majd fel az orrunk előtt.
A hóvihar és a nagy hideg ellen védekezni kellett, ezért a gyerekek szélsebesen vették magukra vagy adták társaikra a jó meleg, bundás ruhadarabokat.
Persze, aki nem igyekezett kellőképpen, az kicsit megfázott, úgyhogy orvosi beavatkozás szükségeltetett.
Érkeztek is a szemüveges tudós doktorok, egymásnak adták a kilincset, hogy minden beteget megfelelően ellássanak. A pirulák mellé szigorú ágyban fekvést rendeltek gyógyírként.
Az egészségnek örvendők természetesen továbbra is élvezték a tél örömeit, szánkóra, popsi - tepsire vagy sílécre pattantak, hogy a fehérséget ne a tavasz melege, hanem inkább vidám lábnyomaik olvasszák fel.
Nem tudom, ki hogy van vele, de én már nem bánnám a tavaszi olvadás érkezését..., s természetesen a vele járó napsütést, meleget, kék eget, madárcsivitelést, virágzást.
De türelemmel kell lenni, már nem kell sokat várni, megérkezésükig viszont vigadjunk, mulassunk, farsangoljunk, mert így az idő is gyorsabban repül!
