"Áll a fényes maszkabál!"

"Bál, bál, maszkabál!
Minden jelmez készen áll,
szól a nóta, messze száll:
Áll a bál, áll a bál,
áll a fényes maszkabál!"

Áll a bál bizony, de legalább már két hete. Lehet, hogy ezért melegedett fel ennyire az idő? Végül is ez a farsang célja, hogy minél messzebbre űzzük a hideget.

Azt azonban nem tudom, hogy a mindennapos vidámságtól és jókedvtől ijedt - e meg jobban a tél, amitől már az ovisok haja is égnek állt, vagy a félelmetes arcoktól, amiket a busó álarcok készítése közepette próbáltak előcsalogatni magukból a gyerekek.

Természetesen a két heti mókázás csúcspontját péntek délelőtt érte el. A nyüzsgés már korán reggel megkezdődött az Árnyas Óvodában. Mindenki serényen öltözködött, ez azonban nem a mindennapos oviba érkezéskor szokásos rutin művelet volt, hanem valami egészen más. Hamarosan jelenés lesz a kifutón! A jelmezek bemutatója veszi kezdetét!

A konyhai sürgés - forgás is megszokott itt, ám e napon az illatok arra engedtek következtetni, hogy valami különös finomság van készülőben. Az illatok lágy keringőzésbe kezdtek a folyosón. Míg halkan ropták táncukat, addig a gyerekek a kifutókon lépdelve mutatták be jelmezeiket.

Jöttek hősök, állatok, hercegnők, valóságosak és mesebeliek, barátságosak és ijesztőek, bátrak és félénkek. Egyben azonban mind azonos volt: viselőik boldogan váltak eggyé velük. Ez nem csoda, hiszen a farsang az az alkalom, amikor kibújhatunk bőrünkből, az élet mindennapos jelmezéből, nyugodt lelkiismerettel ölthetünk álarcot, és valami olyasmi válhat valóra, ami gyakran csak álmainkban, képzeletünkben valósulhat meg.

A fényképezőgép felé megtett pózok után végre megkezdődött a szűnni nem akaró móka, kacagás, hol az egyik, hol a másik szobából hallatszott nagyobb kacaj. Kezdetét vette ugyanis a játékos vetélkedő, melyben viccesebbnél viccesebb feladatok várták a gyerekeket.

"Bál, bál, maszkabál!
Tarka-barka sapka, sál,
málnaszörp és szalmaszál:
Áll a bál, áll a bál,
áll a fényes maszkabál!"

Volt málnaszörp ivó, vaníliás karika és pattogatott kukorica evő verseny, mindez persze kéz nélkül, de a gyerekek kipróbálhatták ügyességüket célba dobásban, madártoll fújásban, zacskó durrogtatásban, székfoglalásban... Sorolhatnám napestig, de nincs rá idő, mert a fánkok kisültek, melyet ezúton is köszönünk készítőiknek. A bálozók jó ízzel falatozták be e finomságokat.

Éhes senki sem maradt, így hát kezdődhetett az óvó nénik meseelőadása a hét kecskegidáról és a farkasról. Izgultak is a gyerekek, amikor sorra bekapta az óvó néniket az ordas. Igen az óvó néniket, mert hát a kecskeszarvak alatt jól fel lehetett ismerni őket. A mese végén azért megnyugodtak az apróságok, hogy mindegyikük előkerült, csak azt nem értették, hogy Babi néni, a farkas, hogy tudott ennyi óvó nénit egyszerre bekapni... No, ez a mesék varázsa és a kulisszák titka...

Déli 12 óra tájban ismét illatok keringőztek a folyosón, de ez már nem a fánkoktól áradt, hanem az ebéd jelezte, hogy most rajta a sor. A jelmezek lassacskán lekerültek boldog viselőikről, s a nagy sürgés - forgás lassan nyugovóra tért.

"Bál, bál maszkabál!
Minden jelmez sorba áll,
de elfogyott a nóta már,
Véget ért, jaj, de kár,
véget ért a maszkabál."