ÁrnyasnetÁrnyas ÓvodaAktualitások → Óvodások lettünk

Óvodások lettünk

Becsöngettek. Ezt a szót hallva mindenki tudja, hogy vége van a nyárnak és a gyermekek lábai megindulnak egy meghatározott cél irányba. Mindegyikük útja az iskolába vezet, ahol nemrég elballagott óvodásaink is megkezdték újabb nagy kalandozásukat.
Az óvodában a csoportszobákba lépve hiányoznak ismerős kacajok, de helyüket új, ám nem kevésbé kedves hangok vették át. Ők most kezdik megismerni az Árnyas ovis lét miliőjét, ők az új kis ovisaink.


Nagy öröm számunkra, hogy közülük sokan a szomszédos Árnyas Bölcsődéből érkeztek vagy a nagy tesó kicsi hugicájaként, öcsikéjeként. Ők azok, akiknek az Árnyas Óvoda falai ismerősen köszönnek, és ők azok, akik az ovi első napján nem egy idegen világba csöppennek. Ez nagyon fontos tényező az óvodás kor kezdetén, hiszen ez nagyban megkönnyíti a gyermekek beilleszkedését.

A bölcsődések az óvoda megkezdése előtti héten minden nap látogatást tettek új "lakóhelyükre", hogy megismerjék az óvó néniket, a társakat, a csoportszobát, a játékokat, a szokásokat. Egyre hosszabbodó időt töltöttek el itt, míg végül eljött a nap, mikor már nem a bölcsis ágyikó, hanem az ovis kuckó ringatta őket álomba.

A rutinos nagy bölcsisek átszoktatásánál nincs szükség az édesanya jelenlétére, ők az elválásnak eme momentumát már korábban megtapasztalták, náluk a gondozó- és az óvó nénik együttműködő gondoskodása elegendő tud lenni. Azonban azok a gyermekek, akik "külsősként" érkeznek, először anyával együtt szokják az új helyzetet, ismerkednek az óvodával, de az óvó - és dajka nénik szerető gondoskodásának, a pajtások játékra invitáló mosolyának, a kellemes, vidám légkörnek köszönhetően minden apróság gyorsan boldog Árnyasossá válik.

Természetesen a reggeli elválások okozhatnak egy - két könnycseppet még a nagyobbacskáknál is, mert anya és apa szeretete pótolhatatlan. Azonban az óvó nénik igyekezete, szerető odafigyelése, a pajtások és a sok színes program feledteti a bánatot, s gyorsan mosolyt csalogatnak mindenki arcára.

Az óvodás lét első napjaiban a gyerekek belevetik magukat a játékbirodalom felfedezésébe, melyben az óvó nénik kalauzolásának segítségével egyre otthonosabban mozognak. Megismerik az óvoda minden zugát, rezdüléseit, kiválasztják ovis jelüket, mely barátként több évre melléjük szegődik. A helyi szokások is mindinkább beépülnek mindennapjaik rutinjába, s hamarosan, biztonságosan megkezdődhet nagy utazásuk az óvodai kalandok birodalmába.


Az Árnyas Óvoda ismert vidámságáról, jókedélyűségéről, színes programjairól, így bízunk abban, hogy minden új - és természetesen régi - ovisunk nagyon boldog évnek néz elébe.

Kalandra fel! Óvodás vagyok!

Fotóalbum


Fotóalbum


Hírlevél feliratkozás
e-mail cím: