ÁrnyasnetÁrnyas ÓvodaAktualitások → Mikulásvárás

Mikulásvárás

A december igazán izgalmas időszak. Várjuk a hóesést, minden vasárnap meggyújtunk egy adventi gyertyát, amíg el nem érkezik a Karácsony. Közben azonban van még egy kiemelkedő nap. Ez december 6. Miklós, napja, amikor a Mikulás minden kisgyerekhez ellátogat és megajándékozza őket. Erre a napra mi is nagyon készültünk.


Kezdtük egyből azzal, hogy adventi koszorút készítettünk, hiszen december 2-án volt Advent első vasárnapja, amely három időszak kezdetét is jelenti: a keresztény egyházi év kezdetét, a karácsonyi ünnepkör kezdetét és természetesen az adventi időszak kezdetét. A koszorú általában fenyőágból készített kör alakú koszorú, melyet négy gyertyával díszítünk. A gyertyák színe a katolikus hagyomány szerint a bűnbánat színét jelképező lila, kivéve a harmadik vasárnapra jutót, amely rózsaszín, mert ez az öröm vasárnapja. Mi most eltértünk ettől a hagyománytól és egy fatörzsére ragasztottunk négy fehér gyertyát és néhány őszi termést.

Nem feledkeztünk meg az adventi naptárról sem, amelyet szintén sokféle képpen készítehetünk. Állhat 24 kis zsákból, csomagból, vagy akár egy nagy dobozból, amelyen 24 kis ablak van. A lényeg, hogy minden napra jusson valami kis meglepetés. Egyébként az adventi naptár használatának népszokása 1900 körül kezdődött, kialakulása egy német édesanyához kötődik, akinek kisfia, Gerhard, már hetekkel az ünnep előtt türelmetlenkedett a várva-várt és megszokott karácsonyi ajándékok miatt. Az édesanya ezért egy játékot talált ki gyermeke számára: egy kemény papírlapot huszonnégy részre osztott, mindegyik részre rátűzött egy-egy darab csokoládét, majd megengedte, hogy a gyermek minden este megegyen egyet-egyet közülük.


Azonban az adventi időszak elején van egy nagyon fontos nap, amit a gyerekek mindig izgatottan várnak, még Karácsony előtt, ez pedig a Mikulás érkezése. Ilyenkor nem csak a Télapó nagyon elfoglalt, hanem a gyerekek is, hiszen a várakozás csupa-csupa készülődéssel is jár. Először is fel kell díszíteni a csoportszobát. Ehhez pedig díszeket is kell készíteni. Ehhez pedig papírra, ragasztóra, ollóra és festékre volt szükségünk.

Vettünk például egy papírtányért, amelyet félbehajtottunk és befestettünk pirosra. Ez lett a Télapó sapkája. Amikor szétnyitottuk a másik fele fehér maradt, így ez lett a télapó arca. Erre vattapamacsból szakállat ragasztottunk és ceruzával megrajzoltuk a Mikulás szemét, orrát és száját. Készen is van egy dekoráció.


Emellett készítettünk sok-sok festményt is. Az előre megrajzolt Mikulásos mintákat, a rénszarvasokat, a szánt, a manókat, a krampuszokat és magát a Télapót festettük ki. Ezekhez legfőképp piros, fehér, zöld és barna festékeket használtunk. Nagyon szorgosan dolgoztunk, mert a Mikulás manói folyamatosan figyeltek bennünket, hogy mennyire vagyunk jó, vagy rossz gyerekek.

Arról sem feletkeztünk meg, hogy megírjuk a kívánságainkat a Mikulásnak. Készítettünk egy leveles ládát, amelybe mindannyian beledobáltuk az üzeneteinket. Kértünk, kisautót, kismotort, kockát, babát, ügyességi játékokat és még sok mást. Vajon a Mikulás minden kívánságunkat teljesíteni fogja? Nem tudhatjuk előre, de egy valami biztos, mi mindent megetettünk azért, hogy jó gyerekek legyünk és megérdemeljük az ajándékokat.


De nem csak magunkra gondoltunk ám! A Mikulás hosszú utat fog megtenni hozzánk a szánján az Északi sarkról idáig. Ezidő alatt biztosan nagyon éhes és szomjas lesz, így készültünk neki egy kis finomsággal. Kekszet sütöttünk, mert az mindig nagyon finom, főleg egy kis tejjel. Nem is volt bonyolult a tésztája sem. Csak egy kis liszt, tej, tojás, vaj, na és persze cukor és kakaó került bele.

Amikor az alapanyagokat jól összegyúrtuk egy kanál segítségével gombócokat vettünk ki a keverőtálból, amelyeket egy előre, sütőpapírral borított tepsibe tettünk. Ahhoz hogy a gombócokból szép keksz formákat kapjunk, ki kellett egy picit lapítani őket a kanállal. Amikor a tepsi megtelt nem volt más hátra, mint megvárni a sütőben puhára sülnek a finom illatú kekszek.


És hogy ne csak a hasa miatt legyen elégedett a Mikulás, egy kis ajándékkal is készültünk. Szebbnél szebb rajzokat készítettünk neki. Volt amelyiken ő maga szerepelt, de születtek olyan művek is, amelyek az Északi sarkról, a mindent látó távcsőről, vagy éppen a szánt húzó rénszarvasokról készültek. És hogy mit szólt hozzá a Mikulás? Az majd csak később fog kiderülni...

"Éj-mélyből fölzengő
 csing-ling-ling - száncsengő.
Száncsengő - csing-ling-ling -
tél csendjén halkan ring.
Földobban két nagy ló
- kop-kop-kop - nyolc patkó.
Nyolc patkó - kop-kop-kop -
csönd-zsákból hangot lop.

Szétmálló hangerdő
- csing-ling-ling - száncsengő.
Száncsengő - csing-ling-ling -
tél öblén távol ring."



Fotóalbum


Fotóalbum


Hírlevél feliratkozás
e-mail cím: