ÁrnyasnetÁrnyas ÓvodaAktualitások → Megmozdultunk! Kipróbáltuk!

Megmozdultunk! Kipróbáltuk!

Tavaly megremegett Veresegyház földje az ide összpontosult temérdek energiától, s a rengés utáni friss termőtalajba elvetett sok kis mag mára csírázásnak indult, kibontották rügyeiket, s hamarosan virágzásnak is indulnak. Bízunk benne, hogy évről évre egyre több mag kerül a földbe, majd kel ki, s az új hajtások üde, tiszta, egészséges levegővel árasztják el a környéket. Ezen új szelek hatását érezhettük idén, a második alkalommal megrendezett "Mozdulj Veresegyház!" sportnapján, ahol a város apraja, nagyja egyként, egy célért lélegzett.


A rendezvény szervezői és a sportágak képviselői ismét összejöttek Veresegyház szívében, hogy új lendületet, energiát adjanak az egészséges életmód felé elindult ifjú sportolóknak, s példát, jövőképet mutassanak a fiatalabb nemzedéknek. A tavalyi két nap hatására többen a sportolás szerelmeseivé váltak, azóta is lelkesen mozognak és testükön, lelkükben érzik, élvezik a mozgás jótékony hatását.

A sportnap keltette kellemes emlékek fényében idén is rengetegen látogattak ki a két napos rendezvényre, ahol több, mint ötven sportág képviseltette magát. Közülük sokat már tavaly is kipróbálhattunk, de többen újként kerültek be a véráramba, nem felejtkezve el az akár az extrém kategóriába sorolhatókról sem.

Az első nap ismét az óvodák és iskolák növendékeinek mozgásigényét, kíváncsiságát elégítette ki, míg a másodikon a családoknak jutott a döntő főszerep. A gyermekek által kiválasztott sportba a szülők is bepillantást nyerhettek, információt szerezhettek, és saját bőrükön is megtapasztalhatták. És innen már csak egy lépés kell ( aztán meg a folyamatos többi .... ) a cél eléréséhez. S hogy kinek mi a cél, azt nem tudom, de az biztos, hogy a mozgást választók jó irányt vettek annak megvalósulása felé.

A sportolást elkezdeni sosem késő, de jobb minél előbb megtenni a szükséges lépéseket, hogy igazán életünk szerves részévé válhasson. Nem is kellett nagyon nógatni az Árnyas óvodásait sem, hogy kipróbálják magukat a különféle sportágakban. Ping - pong, tenisz majd hoki ütő került kezükbe, s egy - egy jól irányzott ütés boldog mosolyt varázsolt arcukra. Bár néha az eszközök kicsit nagynak bizonyultak, de ez semmit nem vont le a dolog élvezeti értékéből. Az arcokon teljes komolyság, elszántság volt érezhető, mintha a bajnoki cím az ő találatuktól függött volna.


A "verekedős", szebben szólva a harcművészeti sportok idén is magukkal ragadták az aprócska embereket. Nemcsak a fiúk, hanem a lányok is teljes erőbedobással gyűrték le, teperték a földre a színes öves sportolókat, akik teljes összhangban működtek együtt a kezdők első próbálkozásaival. Itt most nem a győzelem volt a cél. Legalábbis nem az, amely sok sportoló álma.

E rendezvényen a győzelmet az jelentheti, ha minél több gyermek és felnőtt lép rá az egészséges életmód útjára. Az óvodás korú gyerekek nagy része még ösztönösen szereti és igényli a mozgást, de szerencsére sokan már ilyen kis korban is szervezett keretek között sportolnak.

Az idén több extrémnek mondható sportág is helyet kapott. Talán az egyik leghatásosabb a mobildobó verseny volt, ahol a régi, használaton kívüli telefonokat kellett minél messzebbre hajítani. Itt eldobhatta, kivethette magából mindenki azt a sok feszültséget, feleslegesen összetorlódott energiát, melyet a telefon korábbi aktív élete okozhatott tulajdonosának. Nyilván igazán hatásos akkor lenne ez a versenyszám, ha nem a kiselejtezettel, hanem a jelenleg használttal tennénk mindezt, s visszatérnénk a telefonmentes időszak békés nyugalmába. Hm, hallom, hogy sokan nem értenek egyet ezzel. Igen, ez már tényleg a múlt.

Azért csöndben megjegyezném, hogy a mobildobó verseny győztesét nem tudták elérni telefonon nyereményének beváltására, lehet, hogy ő mégiscsak a jót hajította messzire?

Nagy port kavartak a rally autók, amikor a Búcsú tér körül tették meg hörgő, csörgő - zörgő- durrogó zajjal kísért tiszteletköreiket. Hát azt nem állítom, hogy aki e sport közelébe kerül az a nyugalom szigetére hajózik ( vagy inkább autózik ). De az adrenalin szerelmesei jó helyen járnak.

A rally autók által keltett hangok messzire hallatszanak, de a hőlégballonon utazva minél magasabbra emelkedünk, annál inkább erejüket vesztik s helyüket átveszi a csönd és a látvány varázsa.
Sokak álma valósulhatott meg, amikor közelről megfigyelhették egy ilyen hatalmas léggömb felfújását, és mi több, kosarába szállva fel is emelkedhettek, hogy a magasból nézzenek le a kíváncsiskodók sokaságára.


S bár a hőlégballonnak egy bizonyos ponton meg kellett állnia, de bízunk abban, hogy a sport - és mozgáskedvelők száma évről évre egyre magasabbra emelkedik, s e kis város, Veresegyház lendít majd egy kicsit a nem túl egészségesnek mondott Magyarország egészségügyi statisztikai mutatóin.

"Mozdulj Veresegyház!"
Köszönjük!

Fotóalbum


Hírlevél feliratkozás
e-mail cím: