Maszkabáli vigadalom

Már korán reggel nagy nyüzsgés támadt az Árnyas Óvodában. Mindenki serényen öltözködött, ez azonban nem a mindennapos oviba érkezéskor szokásos rutin művelet volt, hanem valami egészen más. A konyhai sürgés - forgás pedig arra engedett következtetni, hogy valami finomság van készülőben, ami sokszor megesik itt, de ez most megint csak nem volt szokványosnak mondható. Mi történik itt?

A folyosón járva - kelve feltűnt egy-két varázspálcás Tündér és varázsló, akik pálcájukat suhintgatták. Csak nem ők idézték elő e forgatagot?

Aztán rájöttem, hogy nem, mert a lovagok, a kalóz kapitányok hasonlóan cselekedtek kardjaikkal, csak esetleg mozdulatuk volt erőteljesebb és határozottabb.
Hasonlóan tettek a többiek is: a lepkék szárnyaikat, a macskák farkincájukat illegették, a tigris a karmait, a tűzoltó a locsoló csövét, a szuperhősök palástjukat, a bohócok sapkájukat rázogatták lelkesen.

Azt hiszem ezek bemelegítő mozdulatok lehettek. De mire készültek ennyire?

"Bál, bál, maszkabál!
Minden jelmez készen áll,
szól a nóta, messze száll:
Áll a bál, áll a bál,
áll a fényes maszkabál!"

Maszkabál! Hát ezért a nagy sürgés - forgás, mozgolódás! Hamarosan jelenés van a kifutón! A bemelegítésnek meg is lett az eredménye!

A gyerekek úgy alakultak át jelmezeik szerepébe, olyan bátran, ügyesen lépdeltek a közönség előtt a hosszú emelvényen, mintha ez is az óvodai napi rutin része lenne. Forogtak jobbra, balra, lépdeltek előre és körbe, hogy jól szemügyre lehessen venni a jelmezek legapróbb titkait is.
A fényképezőgép felé megtett pózok után végre megkezdődött a szűnni nem akaró móka, kacagás, hol az egyik, hol a másik szobából hallatszott nagyobb kacaj vagy éppen buzdító kiáltás.

S hogy kiket kellett buzdítani? Természetesen ovis társaikat. Mert e napon játékos vetélkedőben viccesebbnél viccesebb feladatok várták a gyerekeket.

"Bál, bál, maszkabál!
Tarka-barka sapka, sál,
málnaszörp és szalmaszál:
Áll a bál, áll a bál,
áll a fényes maszkabál!"

Volt málnaszörp ivó, vaníliás karika és pattogatott kukorica evő verseny, mindez persze kéz nélkül, de szurkolhattak gyorsasági kukactekerő futamon, kosárba pattanó ping - pong labda célba dobáláson. A versenyzők nagyon ügyesen állták a sarat, s jutalma minden ovisnak egy kedves állatka lett.

"Bál, bál maszkabál!
Julcsi, Panka, Pista, Pál
karja, lába táncra áll."
Szálltak a színes léggömbök, szólt a zene, táncoltak a lábak, s a jókedv lankadatlan velük tartott minden eseményen.

S közben mi történt a konyhában? A meglepetés először a folyosón kezdte felfedni kilétét. A konyhából kiszivárgó illatok egyre ínycsiklandozóbbakká váltak, melynek hatására csökkenni látszott az óvodában lévők koncentráló képessége. A lelki szemek előtt óriási farsangi fánkok szinte már láthatóan lebegtek, mit lebegtek, keringőztek, mintha ők is a kifutón mutatnák be aranybarnára sült, formás ruhájukat. Ugye ez nem jelmez, ez valóság! Szerencsére nem kellett sokáig várni, hogy kiderüljön. Fánkok! Finom, puha, meleg, szalagos fánkok! S az eddig rejtett titok hamarosan tárgyiasult formájukban először az asztalokra, majd a pocakokba kerülhettek. Ez még mindig olyan finom volt, mint tavaly, meg azelőtt, köszönet érte a szakavatott nagymamai kezeknek.

Újra visszatért az erő a karokba, lábakba, és a játék végeláthatatlanul folytatódott.

Két lábrázás között a gyerekek megnézték az óvó nénik előadását, Fésűs Éva: Jó éjt, bocsok! című meséjét, mely az aludni nem akaró, de a huncutságot annál jobban kedvelő macikról szólt. Azonban egyik este fáradtságtól elszendergett anyukájuk segítségére siettek...

A mese tetszett a gyerekeknek, hiszen végre láthatták az óvó néniket is rosszalkodni, igaz, hogy mackók bőrébe bújva, de rosszalkodtak. Bár ez a szó nem éppen a legmegfelelőbb, mondjuk inkább úgy, hogy az énre irányított figyelemfelkeltés történt. Mert milyen jó, ha anya mindig csak ránk figyel, velünk foglalkozik, játszik, még akkor is, ha dolga temérdek. De a gyermeki huncutkodások mögött azért ott a mélységes szeretet, melyet nemcsak kapni, de adni is jó.

Déli 12 óra tájban ismét illatok keringőztek a folyosón, de ez már nem a fánkoktól áradt, hanem az ebéd jelezte, hogy most rajta a sor. A jelmezek lassacskán lekerültek boldog viselőikről, s a nagy sürgés - forgás lassan nyugovóra tért.