Látogatóban a Jászberényi Állatkert lakóinál
Nagy izgalom dúlt minden kis óvodás szívében kedden reggel. A panorámás buszablakból lesték a tájat. "Mikor érünk már oda?" Aztán egyszer csak lefékezett a busz és megállt. Itt vagyunk! Némi rendezgetés után a kapun áthaladva egy állati birodalomban találtuk magunkat. Kezdődjék hát a kaland!
"Tüzesen süt le a nyári nap sugára
Az ég tetejéről......" kezdhetném imígyen beszámolómat, de ma a Nap nem a juhászra, hanem ránk szórta melegét minden erejével. Hőségriadó!
Azonban ezeket az aggodalmakat a nap teljesen felszárította, amint a kapun átléptünk. Tényleg "állati" hely fogadott bennünket. Mondhatnám, olyan kellemesen árnyas, mint odahaza. Mindenhol fák zöldelltek, csak néhol engedtek utat a tűző napnak.
A megfáradt vándorok halacskás kútnál frissíthették fel magukat. Az állatok pedig nagy, meglehetősen természetesnek tűnő tavacskákban hűsölhettek, s persze tették is.
No most menjünk még vissza a bejárathoz, mert nem hagyhatjuk szó nélkül a sok kis tengerimalacot, akik belépésünkkor fogadtak. Többen ki is választották kedvencüket, sokaknak a hosszú szőrű kócosok tetszettek. ( Szaknyelven azért nem így nevezik őket. ) Épp egy nagy tál friss zöldséggel foglalatoskodtak, így mi sem restelkedtünk, neki láttunk falatozni, tudnillik nem lehet úgy útnak eredni, hogy a hátizsák tartalmát meg sem nézzük, a kóstolásról nem is beszélve!
Miután eme fontos cselekedet megtörtént, megkezdődhetett a felfedező túra.
Bájos kis pingvinek ácsorogtak párosával, s néztek bennünket hatalmas üvegablakukon keresztül. ( Itt jobbra a képen ezek nem pingvinek, hanem gyűrűsfarkú makik. ) E madár birodalomban mindenki választott párt magának. Azt nem tudom, ki mi alapján döntött, hogy sikerült ilyen békésen berendezkedniük? Egy probléma azonban mégiscsak akadt. A pingvinek páratlanul voltak, így egy valaki pártában maradt. De mi értelme szingliként az életnek? ( Ezek most csak pingvin gondolatok! ) E kis madár nem volt rest, kiválasztotta gondozóját, azóta ő utána epekedik, s várja szerető simogatását. Ez ám a szerelem!
Tovább haladva madarak, gyűrűsfarkú makik, szurikáták és tarajos sülök ismerkedtek velünk, vagy éppen mi velük. Ők épp szokott időben érkező táplálékuk elfogyasztásán fáradoztak, miközben egy néni sok izgalmas dolgot mesélt róluk. Így a néni mellé szegődtünk, s fél óránként szemtanúi lehettünk hol ennek, hol annak az állatnak az etetésének. Sőt nemcsak nézni lehetett, hanem a gyerekek maguk is adhattak enni az erre fogékony élőlényeknek. S ki ne lenne az? - kérdeném. Sem állat, sem ember, - hát még a gyerekek! - nem tudnak ellenállni a jó falatoknak. Örültek is a barna medvék, akiknek mindenféle ízletes gyümölccsel keresték a kedvét. No megijedni nem kell! Az etetés nem kézből történt, célba dobó tudományt elővéve kellet a magas kerítésen átjuttatni az ennivalót. S nagykabátos macink falatozás után boldogan pancsolt tavának hűsítő vizében.
Tovább haladva valami nyávogó hangra lettünk figyelmesek. Mi lehet ez? Kiscica, kisbaba sír, vagy valamelyik ovisnál törött el a mécses? Egyik sem. Érkezésünkre két vidra állt a kerítés mellett és adta ki ezt a kedves, nyávogó hangot. ( Kedves, - így rövid ideig hallgatni! ) De ők szinte folyamatosan csinálják, és csak akkor hagyják abba, amikor enni kapnak. Kaptak is apró halakat, jó sokat, s az automata hangjelző el is hallgatott, de persze nem sokáig. Az újabb nyávogást mi már nem vártuk meg!
Következett ugyanis az állatok királya! Alfa, a hím, és Nala, a nőstény várta izgatottan az ennivalót. Nagy adag hús érkezett hozzájuk, s persze fiúnk elvárta, hogy övé legyenek az első falatok. A fehérnép ( aki sárgásbarna ) csak utána igyekezhetett levadászni az ennivalót. ( Persze vadászni csak Alfa orra elől kellet, mert az ennivaló egyébként már nem élt. )
Viszont él velük még egy lány, de ő igen önző, hisztis teremtés, aki Nalának sosem hagyott egy falatot sem, gyakran bántotta is, ennek nyomait Nala háta a mai napig viseli. Ezért e makrancos hölgyet etetéskor nem is lehet a többiek közé engedni. Hát van értelme önzősködni?
Később láthattunk gólyát, s immáron nemcsak távolban a kémény tetején, hanem közelről figyelhettük meg e pompás, fekete - fehér, hosszú csőrű, egy lábú madarat. Csak vicceltem, nem is egy lába van, csak annyit látunk, ahogy ácsorog, a másikat jól felhúzza. Hogy miért? No legyen ez a nyári házi feladat!
Velük békésen megférve egy hattyúpár nevelgette gondosan féltett pelyhes kicsinyét, ezért apuka nem mutatkozott túlságosan vendégszeretőnek.
Odébb is álltunk. Egy fa hídon haladtunk tovább ebben a vízi világban, ahol hamarosan vaddisznók vonulására lehettünk figyelmesek. Felénk csörtettek ( persze némi túlzással, ez ugyanis csak amolyan vaddisznós kifejezés ) óriási "medencéjükben". De nem minket akartak, csak az ennivalójukat. ( Azok meg nem mi voltunk. ) Itt megtudhattuk, hogy e röfik nagyon tiszta állatok, csak tisztálkodásuk nem vízben történik, hanem sárban, ami nagyon fontos lételem számukra. Úgyhogy Kedves Anyukák, kérem, hogy a gyermekekre ezentúl ne használjuk ezt a kifejezést, hogy koszos vagy, mint egy kis disznó, hanem vezessük inkább azt be, hogy tiszta vagy, mint a vadmalac. Mi, szülők így is, úgy is érteni fogjuk, miről van szó, s a gyermeki lélek így legalább nem sérül.
Nagy élményt jelentett a gyerekeknek a kis állatsimogató, ahol kedves kecskék várták gülü szemeikkel vendégeiket. Nagyon békés, jámbor állatkák voltak ezek, így a félénkebb gyerekek is előbb utóbb mind bemerészkedtek hozzájuk egy röpke barátkozásra.
Az idő gyorsan repült, s eljött az idő a búcsúra. A sok élmény és a meleg megtette hatását. A busz ringatózására sok kis kalandor álomra szenderült, de lehet hogy csak azért aludtak el, hogy állati kalandjukat tovább álmodhassák.
