ÁrnyasnetÁrnyas ÓvodaAktualitások → Készülődés a télre

Készülődés a télre

"Vége van a nyárnak,
hűvös szelek járnak,
nagy bánata van a
cinegemadárnak.

Szeretne elmenni,
ő is útra kelni.
De cipőt az árva
sehol se tud venni."


Sajnos nemcsak a cinegének szomorú az éneke, elég sok madár és állat jár hasonló cipőben, vagy ahogy Móra Ferenc írja versében, cipő nélkül. Ők azok, akik nem költöznek melegebb tájakra, inkább itthon próbálják átvészelni a hideg évszakot. Keresik, kutatják az élelmet, s megpróbálnak mindent összegyűjteni, ami fennmaradásukhoz nélkülözhetetlen.

A mai enyhébb, hómentes teleken talán valamivel könnyebb a dolguk, de azért az emberi segítségnek biztos nagyon örülnek.

Az odúk szállást nyújtanak, az etetőkbe elhelyezett, vagy a fákra fellógatott élelem táplálékkal látja el az éhes szájakat, csőröket.

"Havas téli ég alatt,
vendégeim a madarak,
kopognak az ablakon,
jól élnek itt morzsán, magon."


Az Árnyas kis ovisai is gondoltak az apró tollasokra, úgyhogy közösen készítettek madárpogácsákat, melyeket fellógattak a fák ágaira.

"Csipegetnek, eszegetnek,
ha jól laknak elröppennek,
de holnapra visszajönnek,
ablakomon beköszönnek."

Természetesen aki elkezdi etetni a madarakat, fontos, hogy azt egész télen át tegye, különben a madarak a megszokott táplálék hiányában elpusztulhatnak.

Hogy legyen a magoknak utánpótlásuk, a kis Sünik útnak eredtek, a lehullott avarban szedték aprócska lábaikat, hogy az Árnyas Kertben a veteményesükbe elültessék az őszi búzát, elszórják a búzaszemeket, melyek hozadékát remélhetőleg tavasszal begyűjthetik majd.

A télre készülő madarak és az erdőkben élő állatok a gyerekek játékaiban, festményeiken, meséikben is helyet kaptak, "belebújtak bőrükbe", próbálták átérezni helyzetüket, ám az egyértelműen kiderült, hogy a benti melegben sokkal kellemesebb madárnak lenni, mint kint a -10 C fokban.
A téli hidegben a gyerekek gondoskodását azért a madarak is élvezhetik, s a jó tettet tavasszal vidám énekszóval hálálják majd meg.


"Így élnek ők a nagy télben,
vendégeim minden délben,
meghálálják majd tavasszal,
madárfüttyel, madárdallal." / Tordon Ákos: Madárszálló /

Fotóalbum


Hírlevél feliratkozás
e-mail cím: