ÁrnyasnetÁrnyas ÓvodaAktualitások → Hívogató természet

Hívogató természet

Éled a természet, s várja, hogy minél több új életnek nyisson teret fejlődéséhez. Ehhez nyújtottak segítséget az Árnyas ovisai is, akik többféle magocskát ültettek el a földbe, hogy a jó idő előcsalogathassa hajtásaikat.


A tél után a legtöbb élőlény örül az első napsütésnek, a melegnek, és mindenki vidáman sertepertél a szabadban, s tölti fel magát az új energiákkal.

A felnőttek leginkább a kerti munkálatokhoz látnak hozzá, a gyerekek fürge lábakkal futkorásznak, s a kirándulások száma is egyre szaporodik.
Ám az üde tájban, virágokban, kék égben, madárénekben való gyönyörködés élményét se hagyjuk érintetlenül tovaszállni!

Természetesen az Árnyas óvodásoknak ezen élmények mindegyikéből bőven jut, hiszen az óvó nénik azon igyekeznek, hogy a gyerekek napjai minél változatosabban, játékosabban és természetesen hasznosan teljenek. Így történt ez a múlt héten is, amikor a játszás mellett a környezet, a természet és az évszakhoz kapcsolódó kerti munkák megismerése került az óvodások tevékenykedésinek fókuszába.

A kerti feladatokat egy kis elméleti képzés előzte meg. A gyerekek készítettek zöldségeket ábrázoló képeket, tanulmányozták a bab csírázásának, fejlődésének folyamatát, s hogy ez minél szemléletesebb legyen, a gyakorlatban is megfigyelték mindezt. Volt is öröm, amikor a babszemek életre keltek, úgyhogy gyorsan földbe helyezték azokat, hogy megnézhessék további alakulásukat.


Aztán útnak eredtek, hogy a kiskertjükben is megtegyék a szükséges lépéseket. Ki így, ki úgy érkezett, de a végállomás mindenkinél ugyanaz lett.

Veres Miklós:Vasárnapi utazás

Sárgarépa ez a busz,
csont a vezetője.
Petrezselyem - kalauz
kiabál belőle:
Karfiol Karcsi,
Karalábé Klári!
Leves - város, végállomás,
tessék már kiszállni!

A veteményeseknél a Sünik örömmel nyugtázták, hogy ágyásukban a korábban elültetett mákjuk előbújt a földből, így az ő feladatuk most ennek megöntözése volt. A többiekre kapálás, gereblyézés és ültetés várt. Földbe került borsó és a saláta magja, s reméljük, hogy hamarosan az ő hajtásaik is megörvendeztetik a gyerekeket.

A legvidámabb kaland azonban az volt, amikor a gyerekek a közeli Margita domboldalán élvezhették a gravitáció, a lejtő és a gurulás együttes hatását. Ezek mögött is komoly tudományos ismeretek rejlenek, ám ezúttal nem ennek feltárása volt a cél, hanem az önfeledt móka és kacagás.


A tavasz még nemrég vette birtokba a tájat, úgyhogy még biztos sok élményt tartogat a gyerekek számára.

Fotóalbum


Fotóalbum


Hírlevél feliratkozás
e-mail cím: