ÁrnyasnetÁrnyas ÓvodaAktualitások → Dobozvilág hősei

Dobozvilág hősei

Előfordulhat néha, hogy egy családban 11 fiúgyermek születik, akik ráadásul túl elevenek, s sajnálattal leány sehogy sem érkezik. Mit tehet az asszonynép, ha férjura ezért ilyen haragos szavakkal illeti: "biz hátraköttetem a sarkadat, ha újra fiút szülsz nekem! (...) Szélnek eresztettem mind a tizenegy kenyérpusztítót..." Elég egy két ilyen kellemetlen megjegyzés, s máris nem várt események sodrásába kerülhetünk.
Kérlek Kedves Olvasó, olvasd tovább a cikket, megígérem, hogy nem egy kereskedelmi csatorna népbutító műsorának reklámja következik, és a továbbiakban nem is egy szociográfiai tanulmány gondolataival gazdagodsz. Amiről írok..., no lássuk csak!

"Hol volt, hol nem,
Egyszer, régen,
Ha máshol nem: a mesében,
Volt egy pompás dobozvár.
Abban lakott háznépével
Utódokkal, feleséggel
Felséges Doboz király!"


11 "posztónyúzó, talpkoptató, főimposztor királyfi" után Őfelsége egy kislány után vágyakozott. Valljuk be, ez valamelyest meg is érthető. E kívánság azonban komoly fejtörést okozott Őfeleségének, Zacskónia királynénak, aki végül az ügy érdekében titkon szövetkezett a papírsárkánnyal.

Sok kis kíváncsi szempár figyelte izgatottan Zacskónia minden lépését. S hogy mi lett az egyezség eredménye, nem írom le, a gyerekek már tudják, hát ez maradjon most a mi titkunk.

Aki azonban kíváncsi a történet folytatására, elolvashatja Tordon Ákos: Skatulyácska című meséjét, de ha igazán szépet, míveset akar látni, akkor szeretettel ajánlom figyelmébe óvodánk zenepedagógusának, Lilian néninek kis színi társulatát, akik bevezettek minket e mese hangulatos világába.

Meséről beszélek, de a cselekmény két szálon fut.
A darab keret története egy múlt századi csokoládé bolt korhű hangulatába, mindennapjaiba enged bepillantást, s az ott dolgozók élete párhuzamosan zajlik a mese szereplőinek sorsával. A hús vér emberek és a bábok közege észrevétlenül eggyé válik, és egy igazán csodálatos világ elevenedik meg szemünk előtt.

E bábszínházban kecskeméti művészek segítségével és szebbnél szebb, ötletesebbnél ötletesebb bábokkal kel életre a darab, mely lassan két éve szórakoztatja közönségét.


A darab alapját Tordon Ákos műve adja, de az előadás minden részlete, a szövegkönyv, a keret történet, a dalok, az ötletek mind e kis csapat lelkes munkájának köszönhető.
A díszlet, a dobozvilág ( itt most nem a mai tucatra, hanem a régi, egyedi, díszes, míves kis bonbonierekre kell gondolni ), a gyönyörű bábok, a kellékek és minden a legapróbb részletekig az ő munkájukat dicséri.

A kettős történet úgy íródott meg, hogy a dalok és a poénok igazi élményt nyújtsanak a gyerekek és a felnőttek számára egyaránt.

Ezt tanúsíthatom, mert az előadást nemcsak az apróságok, hanem az óvó nénik is élvezettel figyelték. Az egyre másra felbukkanó apróbb trükkök pedig, melyekre egy felnőtt ember már könnyen rájön, legalább annyi izgalmat jelentettek a nagykorú nézők számára, mint a gyerekeknek, akik viszont eme ismeretek hiányában még varázsosabbnak érezhették az előadást.

Több elhangzott dal ismerősen csengett vissza a gyerekek fülébe, mert Lili néni gitárjával már sokszor énekelte azokat ovisainknak. Az énekeket egyébként Lili néni írta és zenésítette meg. A fülbemászó dallamok hamar otthonra is leltek óvodánkban és több közülük a kedvencek listájára került.

"Hókuszpókusz, bugyborék, készül már a kotyvalék,
Bűvös - bájos egyveleg, varázsüstbe mit tegyek?
Beléndeknek belsejét, ördögfiók szőrzetét,
Kígyókönnyet kanállal, gilisztát egy rakással...."

Elképzelheted Kedves Olvasó, hogy ennek a dalnak mekkora a népszerűsége a gyerekek körében, hát még ha a dallamát is hallanátok!

A legnagyobb élmény pedig talán akkor érkezett, amikor ovisaink a darab végén maguk is beléphettek a csokoládé boltba, a szereplők életterébe, játszadozhattak a bábokkal, megnézegethették, megfogdoshatták a kellékeket, az ínycsiklandóan kinéző csokikat, ( melyek sajnos tényleg csak úgy néztek ki, mint az igaziak ), a csokiba mártódott boszorkányt, aki sajnos szintén ehetetlennek bizonyult. Talán jobb is, mert különben lehet, hogy mindenki a boszi nagy orrát nyalogatta volna, és innentől kezdve nem vasorrúnak hívnák a boszorkányokat, hanem csoki orrúnak. Az meg ugyebár nem olyan ijesztő. Feltételezem, ( és ez persze szigorúan csak feltételezés ), hogy az a szomorú tény is könnyen fennállhatna, hogy a boszorkányoknak orr nélkül kellene járni, kelni, repülni és gonoszkodni. Az pedig az ügy komolyságát igencsak veszélybe sodorná.


Visszagondolva az előadásra, az egész olyan édes, olyan színes, míves, vicces és kellemes volt, mint egy nagy "macskanyelves habcsók ", mely bizton még sokszor sok boldog percet szerez majd nézőközönségének.

Kellemes szórakozást, jó étvágyat hozzá!

Ui: Ha az előadással kapcsolatosan még pontosabb információra lenne szükségetek, az Árnyas Óvodában megtaláljátok Lilian nénit, és énekszóval, muzsikával útba igazít Benneteket.

Fotóalbum


Hírlevél feliratkozás
e-mail cím: