ÁrnyasnetÁrnyas ÓvodaAktualitások → Cirkusz a családi napon!

Cirkusz a családi napon!

Kissé szokatlanul kezdődött az ez évi Árnyas családi nap. Eltűnt a porondmester! A társulat tagjai kétségbeesve keresték, miközben egyre több bűntény került napvilágra. Micsoda nap! Micsoda cirkusz!


Nemcsak a porondmester nem volt sehol, de Töltike esernyője, Leonárd ostora, Labdanella labdái, Karizma súlyzói, de még Mágus varázspálcája is lábra kelt. Szerencsére Cincike tülljei és Bohóc hangszere érintetlen maradt.

S hogy ki okozta ezt a galibát? Na, ugyan ki? Hát maga a kissé nagyravágyó porondmester, aki megirigyelte Mágus varázserejét. Azonban az összekuszálódott szálak kibogozódtak, s mikor vége lett a cirkusznak, végre megkezdődhetett az igazi cirkusz.

Elsőként a gyerekek léptek a porondra, ahol kedves verssel és egy szép rajzzal köszöntötték édesapjukat.
Ezt követte az apák fogadalomtétele, mely mivel fogadalom, be is kell tartani. Azonban van egy ígéret benne, mely bizonyos esetekben megszeghető és meg is kell szegni. Így hangzik: "a családi cirkuszban aktívan részt veszek." No, döntsön mindenki belátása szerint.

Bár tudjuk, hogy minden apuka remekül vezeti családi társulatát, ennek legjobb bizonyítékai gyönyörű, okos, ügyes gyermekeik, ennek ellenére a legrátermettebb cirkuszigazgatóra mégiscsak fényt kellett deríteni.

Erőlködött is mindenki a címért, óriási küzdelemben sikerült meglelni őt. Azt viszont már nem tudjuk, hogy a "legfőbb"- ség megszerzése után mekkora cirkuszt fog megrendezni otthon! De ez már legyen az ő titkuk, annál is inkább, mert a függöny mögött már várakozott a mágusok mágusa ( bocsi Mágus! ), a nagy bűvész, Habók János, aki műsorával igencsak elvarázsolta közönségét. Azonban lehet, hogy mégsem olyan nagy varázsló, mert a gyerekek arcáról nem sikerült eltüntetnie a mosolyt. Mit a mosolyt, a nevetést, mit a nevetést, a kacagást, mit a kacagást.... No, elég! Mert még egy gombnyomással Ti tüntettek el engem, ha még sokáig folytatom!


De hát ki akarná egy ilyen szép napon eltüntetni a vidámságot? Senki. Úgyhogy a jókedv magasan ívelt stabilan kikötve az Árnyas Cirkusz felett, a szél sem ingatta meg, így a műsorszámok tovább folytatódhattak.

A családi társulatoké lett a főszerep. Sorra bukkantak fel az újabbnál újabb tehetségek: kötéltáncosok, bűvészek, zsonglőrök, zenebohócok, akrobaták. No, ez aztán a cirkusz!

Míg a mutatványosok produkcióztak az egyik porondon, Petike bűvészkedett a másikon, palacsinta dobálók zsonglőrködtek az ablakban, arcfestő varázsolt a fa alatt, addig a szomszédos kert színpadán halk fortyogás perzselte az amúgy is forró levegőt. Kukkantsunk csak be ide is!

Produkció itt is volt bőven, csak kicsit másmilyen. Csendes mutatványosok igyekeztek akrobatikus ügyességgel zsonglőrködni a fakanalakkal a bográcsokban táncoló alkotóelemek között. Hatalmas kondérjaikból kellemes illatok szálltak fölfelé, melyek magukhoz csalogatták a cirkuszi bírákat.

A kóstolnokok kanalaikat beügyeskedték szájukba, hogy eldönthessék, mely ízek varázsolták el őket a legjobban.

A publikum is komoly szerepet vállalt ennek eldöntésében, hiszen nagy igyekezettel segítettek eltüntetni az étkeket. Feltételezem nem azért, mert nem ízlett nekik! Inkább ellenkezőleg. A közönség a bográcsokban hagyott - vagyis inkább nem hagyott - falatok alapján mindenkit nyertesnek kiáltott ki, de nyertes volt a publikum is, mert éhes gyomorral senki sem távozhatott. Köszönet érte!

Ahogy haladt az idő, a jókedv egyre fokozódott, s hogy ne hevüljön túl a hangulat, fagyi gombócok keltek segítségünkre. Hogy sikerült - e a hűtés vagy ez még inkább perzselte a kedélyeket, azt döntse el ki - ki maga.


Hölgyeim és Uraim! Mélyen tisztelt Publikum!

Ez volt az Árnyas Cirkusz! Ahogy jött, úgy ment, de bízunk abban, hogy mindenkiben sok - sok kellemes és vidám emléket hagyott maga után.
S ha valaki a hétköznapokban kedvet érez, hogy újdonsült mutatványát megossza valakivel, hát jusson eszetekbe, hogy az Árnyas Cirkusz egykori társulata mindig tárt karokkal vár!

A viszontlátásra!

Fotóalbum


Fotóalbum


Fotóalbum


Fotóalbum


Hírlevél feliratkozás
e-mail cím: