Baromfiudvari élet szólásokkal és mondásokkal
Gá - gá - gá, háp - háp - háp, kot - kot - kot, kukurikú..... - mondta mindenki a magáét. Ez nem is lenne különös egy baromfiudvaron, csakhogy mindez az Árnyas Óvodában történt. Voltaképpen, ha jól belegondolunk, ebben sincs semmi furcsa, ugyanis itt mindennapos, hogy valami különös és mókás dolog történik. "Madarat tolláról, embert barátjáról" lehet felismerni, az Árnyas Óvodát pedig vidámságáról.
Azt hiszem érdekes tanulmányt írhattak volna az ornitológusok a madarak életéről, beszédéről, számos tulajdonságáról, ha betévedtek volna az Árnyas Oviba. Mivel útjuk nem vezetett pont errefelé, hát megírom én a tapasztaltakat, bár kérem, hogy tudományos előadást erre ne alapozzon senki sem.
Beszámolómat sajnos először egy negatív hírrel kell kezdjem: ezúttal sem sikerült választ kapni arra az ősidők óta fennálló kérdésre, mi szerint a tyúk volt előbb vagy a tojás.
Azt ugyan láttam itt az Árnyas Oviban, hogy a kiscsirkék a tojásból kelnek ki, de hogy a tojás honnan pottyant ide? Mondanám, hogy csak úgy ott termett vagy azt, hogy a boltból, de az ilyen választ az óvó nénik nem szeretik, én pedig a
"buta libák" közé nem szeretnék felsorakozni. Mondható az is, hogy a tyúk tojta ide, ám ebben az esetben ismét felmerül a kérdés, hogy hogy került ide az a tyúk?, mindazonáltal e mondatnak valószínű, sosem lenne vége, a Kedves Olvasók türelme hamar elfogyna, s esetleg azzal a mondással illetnének, hogy
"annyi eszem van, mint egy tyúknak". No, már pedig ezt igazán nem szeretném!
Ennek ellenére azt azért el kell mondanom ( csak azért használom olyan sokszor ezeket a
"mond" kezdetű szavakat, mert okom van rá, és a címben sem véletlenül szerepel ), hogy felfedeztem, hogy a csirkék - de még a libák is - nemcsak tojásból kelnek ki, hanem a gyerekek kezei nyomán is képesek előbújni hol innen, hol onnan. Ehhez nem kell más csak ceruza, festék, papír vagy épp sóliszt gyurma.
És most álljunk meg egy pillanat erejéig! Az igaz, hogy
"egy fecske nem csinál nyarat", ennek ellenére remélem érzékelhető, hogy a tyúk és a tojás problematikájának megválaszolásához elég nagy, korszakalkotó gondolatot sikerült hozzátenni, mely meglehetősen új, megfontolásra, kutatásra okot adó nézőponttal gazdagította a témát. Remélem, elég tudományosnak hatott ez a mondat. Most viszont azon izgulok, nehogy valakiben felmerüljön az a kérdés, hogy ki volt előbb, a tyúk vagy a gyerek? Lehet, hogy ezt a kérdéskört legalább annyira kezdem érteni,
"mint tyúk az ábécét"?
Viszont egy valami bizton megerősítést nyert:
"már a verebek ( akik persze többnyire nem baromfiudvar lakók)
is azt csiripelik", hogy
"minden kakas úr a maga szemétdombján", gyakran rikácsol a magasban, hogy hangja messze hallatszódjék, de ennek ellenére a rókával szemben nincs sok esélye!
Hasonló a helyzet a lúd és a róka viszonylatában is:
"- Gyertek haza, ludaim!
- Nem megyünk.
- Miért?
- Félünk.
- Mitől?
- Farkastól.
- Hol a farkas?
- Bokorban...." stb.
A folytatást talán mindenki ismeri, a végét pedig elárulom: a libákat sikerült a gazdasszonynak haza csalogatni, akik szárny verdesve rohantak nagy gágogások közepette, azonban sajnos akadt közülük olyan, aki a róka szájában végezte. S ha
"már lúd, hát legyen kövér", hogy jól is lehessen vele lakni, s hadd örüljön a róka is!
Csak egyet nem értek: miért buta a liba? Pedig olyan szépen, érthetően tudtak válaszolni gazdasszonyuk kérdéseire!
Próbáltam kideríteni, van - e azért mégis valahol esélye a libának, igaz - e az, hogy
"sok lúd disznót győz". Libákkal találkoztam is szép számmal, de malac nem került elő sehonnan. Talán ha ügyesebb vagyok, lelhettem volna, mert
"vak tyúk is talál szemet", de nekem nem sikerült. Így ez a mondás nem nyert megerősítést, az viszont igen, hogy
"jobb egy lúdnyak tíz tyúknyaknál", de a combja még inkább! (Erről majd legközelebb...)
Azt hiszem szegény libák sorsa eléggé egyértelmű.
"Ritka, mint a fehér holló" az olyan liba, aki nem egy pocakban végzi! Oda kerül a legtöbb, még azok a libák is, melyeknek teste sütiből van. Viszont sorsukon osztozva pocakban végzik azok a sütik is, amelyek a libáknak készülnek.
A gyerekek jó nagy tüzet raktak a kemencében, méregették a gallyakat, hogy melyik lesz rá a legalkalmasabb, s míg az felmelegedett, összegyúrták a mazsolás kalácsot. Sülés közben úgy szálltak az illatok,
"mint ............( ezt csak azért nem írom le, mert a gólya nem a baromfiudvar lakója..., és egyébként is ezt a mondást biztos sokan ismerik, ha meg nem, hát az sem baj ).
Az illatokat érezve a baromfiudvar lakói legalább
"úgy várták, a csipegetni valókat, mint a sült galambot", akárcsak a gyerekek, s mikor elkészült, úgy
"ették, mint kacsa a nokedlit"!
És végezetül, ha a fotók alapján valaki azt hinné, hogy a gyerekek rosszkedvűek vagy mérgesek voltak a héten, akkor nagyon tévednek, csak lehet, hogy akkor és ott, abban a pillanatban épp egy liba, kakas, páva vagy pulyka bőrébe bújtak. Mert az Árnyas utcai óvodások a
"boldogság kék madarával élnek", s legtöbbször igencsak
"madarat lehet velük fogatni"!
