Anyák napja a Méhecskéknél
Kicsi lányok és fiúk üldögélnek fél körben egy bölcsőben szundikáló baba körül az óvó nénik társaságában. Ilyesmit sokszor látni a Méhecske csoportban, leginkább olyankor, amikor valamilyen témában mélyednek el együtt. Ezúttal azonban olyan ünnepélyes a hangulat, mindenki igen csinosan van felöltözve. Hallgassunk csak bele, miről is beszélgetnek most olyan meghitten!
" Már alszol kicsikém, ringatlak, ahogy az én anyukám ringatott engem." S az egyik kislány ölbe véve altatta babáját, pont úgy, mint ahogy egy édesanya teszi gyermekével.
"Képzeljétek el, én már felnőtt vagyok, de az anyukám mindig velem van örömömben, bánatomban." - szólt kedvesen az óvó néni.
"Én azt szeretem a legjobban, amikor itthon van velem, olyankor megszépül az egész világ." - mondta egy másik óvodás.
Így folytatódott a bárbeszéd a gyerekek és az óvó néni között. Ringatták a babákat, közben szebbnél szebb versek, énekek hangzottak el, s mind mind az édesanyákról, nagymamákról, az irántuk érzett végtelen szeretetről és háláról szólt.
"Van egy szó, van egy név ezen a világon,
Melegebb színesebb, mint száz édes álom.
Csupa virágból van, merő napsugárból,
Ha ki nem mondhatod, elepedsz a vágytól.
Tisztán cseng, mint puszták estéli harangja,
Örömében sír az, aki e szót hallja."
Emlékképek elevenedtek meg arról is, milyenek voltak kicsiként, s elmesélték azt is, hogy mennyire boldogok, ha velük van nagyanyóka is.
Ahogy titokban figyeltem a gyerekeket, úgy láttam, hogy a játék öröme, vidámság és mosoly sugárzódott az arcokról. Mindig szeretnek így közösen beszélgetni, de ahogy telt az idő, ahogy jöttek a versek, a gondolatok az anyukákról, a gyerekek egyre ünnepélyesebbé, a szemek egyre csillogóbbakká váltak.
Ez a különös ragyogás azonban már nem a bölcsőben ringatózó játék babának szólt, már nem. Ilyen szép szavakkal szeretni csak egy valakit lehet: az édesanyát.
S lassanként érezni lehetett, ahogy anya és gyermekének tekintete a szeretet szálaival font láthatatlan köteléket, melyen csilingelő hangok nyomán gyönyörű virágok nyíltak. E virágokból nagy csokrot kötöttek, s boldogan nyújtották át édesanyának, nagymamának.
"Van egy szó, van egy név, valóság nem álom,
Nekem a legdrágább ezen a világon.
Ez a legforróbb szó, az én legszebb imám,
Amikor kimondom: anyám, édesanyám."
