„Aki Márton napon libát nem eszik, egész éven át éhezik”.
Az Árnyas háza táján jövőre senki sem éhezik!
Szorgos kezek gyúrják a tésztát, serceg a kemence, illatok szállnak az óvoda minden zugában, a libák pedig egyre hangosabban gágognak, miközben a gyerekek a csoportokban egyre izgatottabban készülnek a szokásos Márton-napi felvonulásra.
A Márton nap (november 11.) a 40 napos adventi böjtöt megelőző utolsó nap, amikor a dőzsölés a terített asztalnál megengedett. A Márton napi lakoma egyben az újbor megbontásának ünnepe, és a libalakomáké is. A hagyomány szerint a Márton napi libalakomák Szent Márton nevéhez fűződnek, aki szerény ember lévén a püspökké választása elől a libák óljába menekült, azok azonban hangos gágogásukkal elárulták őt, így végül mégis Tours püspökévé avatták.
A Márton napi liba fogyasztására azonban ennél egy jóval egyszerűbb magyarázat is rendelkezésünkre áll: Márton napján terelték a jószágokat télére az ólakba, istállókba, ekkor számoltak el a pásztorok bérével, és az éves fizettségük mellé általában egy-egy liba is járt, amit az újbor megbontása mellé készített vacsorákra fel is tálaltak. Ehhez a jeles naphoz számos népszokás is fűződik, a Márton napi liba mellcsontjából például még a téli időjárás is megjósolható.
Ebben az évben is hódolva a hagyományoknak, mi is elkészítettünk egy-egy libacombot, amelyet közösen, igazságosan szétosztottunk és jóízűen el is fogyasztottunk.
Azonban ebben az évben sem hagyhattuk ki a lepény sütést sem. Minden csoportban szorgos kezek dolgoztak azon, hogy minél finomabb ételt készítsenek. Erős fiúk és lányok vitték a megtöltött sütőformákat a kemencéhez, amely már befűtve csak arra várt, hogy finomra süthesse a gyerekek lepényeit.
Miután a lepények kisültek és persze kihűltek, minden kedves gyermek a hagyományokhoz híven megosztotta társával saját lepényének egy darabját. Mi ezt egy-egy öleléssel is kiegészítettük.
