ÁrnyasnetÁrnyas BölcsődeAktualitások → Novemberi tikok

Novemberi tikok

Az Árnyas Bölcsődébe is beköszöntött a hűs, hideg november. Talán ez az év legálmosabb, leghosszabb hónapja. No nem azért, mert több napból állna, mint a másik 11. Nem. Egyszerűen azért, mert ilyenkor mutatja legeseménytelenebb, legszomorúbb arcát az év.
"Az egész föld olyan árva, oly elhagyott,
mintha megunta vón Isten e világot." (Gárdonyi Géza: November)
Az ilyenfajta szomorúságnak azonban az Árnyas Bölcsődében nyomát sem látni. Kedves programok színesítik a gyerekek napjat.

Az egyik napon például üde, narancssárga színt hozott a szobába egy szép, kerek sütőtök. Olyan volt, mintha a nap gurult volna ide, egyenesen a bölcsisek asztalára. Vidáman mosolygott a gyerekekre, mintha valami titkot rejtegetne, s már alig várja, hogy megmutathassa. A gondozó nénik rögtön cselekedtek.

Levették a tök csillagsapkáját, s így azon nyomban feltárult a kicsik szeme előtt, mit is dugdosott a tököcske olyannyira. Az apróságok bekukucskáltak a belsejébe, s megláthatták a kedves lakókat, a sok kis apró fehér magocskát. Kanál segítségével meg is próbálták kicsalogatni azokat.
Aztán rögtönzött portré fotózásba kezdtünk. A sütőtök kölcsönadta csillagsapkáját, s a bátrabb bölcsődések maguk is fölpróbálták. Nagyon csinosan állt nekik.

Aztán eljött Márton - napja. Ez mindig egy igen izgalmas nap a gyerekek számára. Talán ez az év egyik olyan napja, amikor szívesen várják a sötétedést. De nem marad ilyenkor sokáig sötét, mert szüleik társaságában lámpásokat gyújtanak, s énekelve körbejárják együtt a bölcsőde épületét. Az udvarra érkezve jön aztán igazán csak a móka! A lámpások fényében meg kell találniuk egy elbújt kosarat, mely valamilyen finomságot rejt magában. (Úgy látom, ez a titkos rejtelmek hónapja.)


A kicsi gyerekek azonban nagyon szemfülesek, s a titok mindig hamar lelepleződik.
A kosár idén sok kis mézeskalács libát tartogatott a felvonulás résztvevőinek. Gyorsan a pocakokba kerültek, s aki még éhes volt, lila hagymás zsíros kenyeret majszolhatott forró teával leöblítve. Jól is jött ez a kis meleg, mert a sötét egyre hidegebbet hozott magával útitársként.

Az idő haladtával a mécsesek álmos pislogásba kezdtek, s ahogy azok is lassanként nyugovóra tértek, úgy a vendégek is egy újabb élménnyel gazdagodva térhettek haza otthonaikba, s hajthatták álomba fejüket.

Fotóalbum


Hírlevél feliratkozás
e-mail cím:
Legfrissebb cikkek